Két robbanás történt szombaton este Isztambulban.
Csaknem kétszáz áldozata van két szombat esti isztambuli robbantásnak: 29-en meghaltak, 166-an pedig megsebesültek - közölte a török belügyminisztérium vasárnap hajnalban. Suleyman Soylu belügyminiszter tájékoztatása szerint a 29 halálos áldozat közül 27 rendőr, kettő pedig polgári személy. Bejelentette egyúttal, hogy tíz embert őrizetbe vettek az első robbantással összefüggésben.
A robbantások a Besiktas labdarúgó klub stadionja közelében történtek. Az elsőt robbanószerekkel megrakott gépkocsi levegőbe röpítésével hajtották végre távirányítással készenléti rendőrök autóbusza mellett a stadion egyik kapujánál. A második detonáció 45 másodperccel követte az elsőt egy közeli parkban, nagy valószínűséggel öngyilkos merénylő műve volt.
A török biztonsági erők a két detonációt követően felrobbantottak egy gyanúsnak ítélt csomagot, amelyre ugyancsak a Besiktas labdarúgó klub stadionja közelében találtak.
A török kormány szombat éjjel átmeneti és részleges hírzárlatot rendelt el a robbantásokról a közrend érdekére és nemzetbiztonsági megfontolásra hivatkozva. A kormány rendelkezése arra kérte a sajtót, hogy tartózkodjon minden olyan részlet közlésétől, amely „pánikot kelthet a lakosságban, és amely terrorista szervezetek céljait szolgálhatja”.
Feltehetően emiatt az első hivatalos török hírek csupán húsz sebesültről szóltak. A török elnök szombaton éjfél előtt azután közölte, hogy halálos áldozatok is vannak. Recep Tayyip Erdogan még akkor sem fedett fel számokat, közleményében úgy fogalmazott csupán, hogy „néhányan meghaltak, mások pedig megsebesültek”, és hogy a támadás rendőrök és civilek ellen egyaránt irányult azzal a céllal, hogy a lehető legtöbben veszítsék életüket.
A robbantások ugyanakkor jó egy órával az esti mérkőzés befejezése után történtek, és a közönség már távozott mind a stadionból, mind annak környékéről. A merényletek elkövetőjeként egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett.
A törökországi nagyvárosok közül Isztambult és Ankarát már többször rázták meg hasonló merényletek az idén. Isztambulban legutóbb október 6-án a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik lázadója robbantott fel távirányítóval egy motorkerékpárra erősített pokolgépet. Akkor 10 ember megsérült. A legvéresebb támadást június 28-án az Atatürk nemzetközi repülőtéren az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet három öngyilkos merénylője követte el. 45 embert küldtek magukkal a halálba.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.