// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

RMDSZ-es EP-jelöltek: márciusig izgulhatunk

// HIRDETÉS

Márciusra lesz végleges az RMDSZ EP-listája. Az MPP még reménykedhet a szövetség jóindulatában, az EMNP nem. Legalábbis most úgy tűnik.

Hat pályázó jelezte az európai parlamenti (EP-) választásokon való indulási szándékát a hivatalos határidő lejártáig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási bizottságánál, a jelöltlistát március elején véglegesítik - közölte szombaton Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

A szövetség honlapján olvasható tájékoztatás szerint valamennyi pályázó dossziéját formai szempontból megfelelőnek találták és az esetleges óvások elbírálása után a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) a jövő héten rangsorolja őket. „A szövetség színeiben a két jelenlegi európai parlamenti képviselőnk, Sógor Csaba és Winkler Gyula mellett  Vincze Loránt külügyi titkár, Eckstein-Kovács Péter, valamint Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes, a Nőszervezet jelöltje és Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet jelöltje indul a május 25-i választásokon” – tájékoztatott a jelöltekről a főtitkárság vezetője.
Kovács Péter hozzátette: a SZÁT a területi szervezetekkel, platformokkal, az RMDSZ Nőszervezetével, illetve a Magyar Ifjúsági Értekezlettel konzultálva kiegészíti a szövetség jelöltlistáját, amelyen 32 személy szerepel majd.
Korábban Borbély László, a szövetség politikai alelnöke kijelentette: az RMDSZ nem készül koalíciós listát állítani, de tárgyal az általa komolynak tekintett Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőivel az összefogásról. Az MTI kérdésére hozzátette, ugyan korábban úgy határozott az RMDSZ egyik döntéshozó szerve, hogy csak RMDSZ-szervezetek jelöltjei kerülhetnek fel a szövetség jelöltlistájára, „van megoldás" arra is, hogy az MPP jelöltjeit is felvegyék az RMDSZ-listára. Borbély nyomatékosította: semmilyen együttműködésre nem törekednek az RMDSZ által komolytalannak tekintett Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP).

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro