Az RMDSZ azt állítja, nem az erdélyi magyarokkal van vitája. Az EMNP jelöltje által összegyűjtött aláírások nem ezt mutatják.
Miközben az idei romániai államfőválasztáson először alakult ki magyar-magyar verseny, mivel az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor mellett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, Szilágyi Zsolt is összegyűjtötte az induláshoz szükséges legalább kétszázezer aláírást, a kampány során ez a verseny különösebben nem nyilvánul meg.
Ennek a legfőbb oka az, hogy Szilágyi hiába szólította fel több ízben is vitára Kelement, az RMDSZ elnöke azzal próbál a vita ellen érvelni, hogy az RMDSZ-nek nem az erdélyi magyarokkal van vitája az autonómia ügyében, hanem a román társadalommal.
Ez a hangzatos és integratívnak szánt érvelés ugyanakkor nem egészen helytálló. Az erdélyi magyar közösség egy része ugyanis éppen amellett tette le a garast, hogy nem mindenben ért egyet az RMDSZ politikájával, és ebbe az autonómiakoncepciója, illetve az önrendelkezés eléréséért választott módszerek is beletartoznak. Másként nehezen értelmezhető, hogy akadt 217 ezer olyan ember, aki hajlandó volt aláírásával támogatni az RMDSZ-szel szemben elinduló, az autonómia és a föderalizmus jelszavával kampányoló magyar jelöltet.
Az RMDSZ vélhetően azért ódzkodik mégis a vitától, mert továbbra is fenn kívánja tartani azt a látszatot, hogy ő az erdélyi, romániai magyar közösség egyetlen igazi képviselője, a többiek minden jogalap nélkül pályáznak erre a szerepre. Ha viszont leállna velük vitázni, azzal gyakorlatilag magával egyenértékűnek ismerné el, ezzel pedig legitimálná őket.
A vita előli menekülés másik oka valószínűleg az, hogy az RMDSZ nem kíván lehetőséget biztosítani politikai ellenfelének arra, hogy politikai koncepcióját, az autonómiáról és az erdélyi magyar közösség jövőjéről alkotott elképzeléseit nyilvánosan, az RMDSZ asszisztálása mellett hirdethesse. Ráadásul Kelemen vélhetően attól is tart, hogy az RMDSZ-nél radikálisabb célokat hirdető ellenfél kellemetlen kérdéseivel sarokba szoríthatja a ma is a kis lépések politikáját folytató szövetség jelöltjét.
Holott ez egy vita során akár fordítva is történhet. Mert abban maradéktalanul igaza van Kelemennek és az RMDSZ-nek, hogy végre a román társadalomnak is érthetően és világosan el kell magyarázni, mi az az autonómia, miért igényli a magyar közösség, és miért nem jelenti Románia szuverenitásának megkérdőjelezését.
Ugyanakkor a romániai magyar közösség számára sem jönne rosszul, ha politikusai végre leülnének, és akár egymás koncepcióját komoly és érdemi érvekkel megcáfolva elmagyaráznák, pontosan miért is lenne jó neki az autonómia, és az konkrétan miben is áll. Az autonómiaigény ugyanis akkor a leghitelesebb, ha sikerül a lehető legszélesebb közönség számára elfogadható változatot kidolgozni, és mögötte minél szélesebb tömegek sorakoznak fel.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.