// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Repülőbaleset: az ok tisztázódott, a felelősöket még keresik

// HIRDETÉS

Megvan mi okozta az Erdélyi Szigethegységben történt tavalyi repülőgép-balesetet.

Az üzemanyag-porlasztó jegesedése vezetett az Erdélyi Szigethegységben 2014 januárjában lezuhant kisrepülő tragédiájához – állapította meg hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében a romániai polgári légi közlekedés biztonságát vizsgáló központ (CIAS).

A Britten Norman 2 típusú kisrepülő egy szervátültetésre szakosodott orvoscsoporttal a fedélzetén Bukarestből Nagyváradra tartott 2014. január 20-án, amikor az Erdélyi Szigethegységben egy erdős, hegyes területen lezuhant. A repülőgép valamennyi utasa túlélte a balesetet, de

az egyik pilóta és egy orvostanhallgató lány meghalt, mire a mentésben részt vevő csoportok hat óra elteltével rájuk találtak.

A hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés kitér arra, hogy a repülő túl sok üzemanyaggal szállt fel Bukarestből, és a túlsúly, valamint a jegesedés miatt már a felszállást követően sem sikerült elérnie a repülési tervben szereplő 3600 méteres magasságot. A Déli Kárpátok hegyláncain azonban szerencsésen túljutott. A másodpilóta javasolta, hogy szálljanak le a nagyszebeni repülőtéren, de a kapitány azt a döntést hozta, hogy folytatják a repülést Nagyvárad felé. A kapitány kizárólagos felelősséget vállalt azzal, hogy a műszer szerinti repülésről átváltott látás szerinti repülésre.

Amint a jelentésből kiderül, a jegesedés egyfelől a megengedettnél nehezebbé tette a repülőgépet, másfelől pedig az üzemanyag-porlasztót érintette, ami által jelentősen csökkent a motorok hatásfoka. A balesetet megelőző pillanatokban a gép sűrű felhőben repült, a fenyőfák csúcsait a gép utasai akkor látták meg, amikor már csak pár méteres magasságban voltak.

A jelentés kitér arra is, hogy

a balesetben meghalt kapitány nagy tapasztalattal rendelkezett, de csupán 42 órát repült a Britten Norman 2 repülőtípuson,

és a baleset előtti 11 hónapban nem vezetett ilyen típusú gépet. A repülő hét utasa közül csupán egynek volt bekötve a biztonsági öve. Ennek köszönhető, hogy ő csak könnyebb sérüléseket szenvedett, elláthatta a sérült társait, és telefonon támpontokat adhatott a gép roncsait kereső csoportoknak.

A romániai polgári légi közlekedés biztonságát vizsgáló központ illetékesei közölték, ők csupán a baleset körülményeit vizsgálták, a felelősök megnevezése az ügyészség feladata.

Fotó: Libertatea

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro