// 2026. november 7., szombat // Rezso

Repeszt az aktivizmus a repesztés ellen

// HIRDETÉS

Gyülekeznek a zöldek a kolozsvári Főtéren. Azok, akik nem akarják, hogy elgázosítsák az ivóvizünket.

Ismerős arcok gyülekeznek délután három óra óta Matyi előtt: az őszi, a verespataki ciános bányaterv elleni tüntetésekről ismerős arcok. A kemény mag ma körülbelül 60 hazai és 12 külföldi településen gyűl össze (szóródik szét?), hogy a palagáz kitermelésének hidraulikus repesztéses technológiája ellen tiltakozzon.

Romániában a Vaslui megyei Pungești-en készülnek az első hivatalos próbafúrásra, de aktivisták szerint az országban több hagyományos gázszondánál is terveznek hidraulikus repesztést, hogy megnöveljék az illető kitermelési helyszín gázhozamát.

Kolozsváron egyelőre ötven körüli személy gyűlt össze a Főtéren, nagyjából harmaduk lehet sajtós. A rendőrség és a csendőrség járőregységei megszaporodtak a téren. Az aktivisták egyelőre transzparenseket feszítenek ki, és újakat írnak.

A hidraulikus repesztés módszere azért káros, mert az ivóvíztartalékokat tartalmazó talajvízréteget is átfúrják ahhoz, hogy leérjenek az üledékes palarétegekig, ahova káros vegyszerekkel kevert vizet és homokot pumpálnak. Nagy nyomással repedéseket hoznak létre a palarétegben, amelynek szemcséiből felszabadul és kitermelhető mennyiségben gyűlik össze a földgáz.

A technológia korántsem tökéletes, az ezt tíz éve dömpingméretben alkalmazó Egyesült Államokból most érkeznek tömegesen a hírek a károkról és szennyezésekről, mivel ott sok lakott településen is fúrnak. Gyakran metángáz kerül a talajvízbe, az ezt ivó emberek és állatok különböző megbetegedéseket szereznek. 

A repesztő folyadék egy részét a kitermelő cégek visszanyerik a felszínre, hogy újra hasznosítsák, de gyakran nem tárolják biztonságosan, és a rákkeltő anyagok bekerülnek a vízbe, talajba, a természetes körforgásba.

A moldvai Pungești

lakói és a zöldek erőteljesen tiltakoztak tavaly ősszel, amikor a Chevron megkezdte a szonda alapjának megépítését. A tiltakozás hatására a csendőrség azóta is megszállva tartja a települést: "speciális közbiztonsági zónát" hoztak létre a településen. A kifejezés tulajdonképpen nem szerepel a román jogrendszerben, az őszi kommunikációban használták, hogy ezzel indokolják a tulajdonképpen szükségállapotra utaló intézkedéseket (igazoltatás lépten-nyomon, gyülekezés megtiltása stb.).

Az itthon és külföldön ma tüntetők a Pungești-en bevezetett és illegálisnak tekintett csendőri intézkedések ellen is tiltakoznak.

Időközben megérkezett a térre

a kolozsvári aktivista család a fából faragott szondájával, és beindult a skandálás is: „Minden párt ugyanolyan szemét”, „Ne a nagyvállalatok írják a törvényeket”, no meg a szokásos politikuscímkézés.

Legtöbb hetvenen lehetünk a Főtéren, nyitott a mikrofon, azaz bárki élhet a szólás szabadságával, és ezt többen meg is teszik. Egy bácsi az előbb épp arról beszélt lelkesen, hogy vigyázzunk, mit hiszünk el a politikusok szájából, hogy figyeljünk a valódi problémákra, mint például a környezetszennyező megaprojektek, és legyünk szívesek nem ugrani egymás torkának etnikai alapon.

Ha valaki túl hosszan vagy olyasmit szövegel, ami nem nyeri el a pár tucatos hallgatóság tetszését, egyszerűen addig zajonganak és skandálnak („Együtt megmentjük Romániát”, „Nem akarunk palagázat”).

Baráti és családi csevelybe torkollt

a vasárnap délután a Főtéren, a tüntetés nem csapott át menetelésbe vagy katarktikus kiabálásba. Öt óra fele megszavaztuk, hogy ezután minden vasárnap délután háromkor itt találkozunk, és nagyjából feloszlottunk.

Fél hatkor viszont megjött a kolozsvári Dub Fx, és rögtönzött próbát tartott, mert koncertnek még nem lehet nevezni. De ha minden vasárnap próbateremnek használja majd a teret, még lehet belőle valami.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro