Azt is mutatjuk, hogy milyen gyógyszereket nem szabad magunkkal vinni, ha Görögországba utazunk.
Nem is akárhol, hanem a kincses városban. És nem is akárkit: a Kolozs Megyei Rendőrfelügyelőség vezetőjét, Mihai Rus rendőrfelügyelőt a DNA ügyészei hivatali visszaélésben való bűnrészesség és hamis tanúzás miatt vették őrizetbe. Ugyanebben az ügyben őrizetbe vették a Kolozsvári Rendőrkapitányság Közlekedési Szolgálatának vezetőjét, Aurelian Mircea Rotar rendőrfőkapitányt és két rendőrtisztet is.
Az ok: Mihai Rust Kolozsvár környékén megállították – a közúti radar mérése szerint – gyorshajtásért a beosztott kollégái, akik a rendőri rangsorban alatta állnak. A főnök pedig elintézte, hogy ne kelljen büntetést fizetnie a 110 km/órás vezetéséért egy olyan útszakaszon, ahol megengedett sebesség mindössze 50 km/óra lett volna.
Mihai Rus az ügyben vizsgált többi rendőrrel összedugta a fejét, és eldöntötte, hogy őt nem fogják megbüntetni és a jogosítványát sem fogják tőle elvenni – ahogy törvényszerű lett volna. Konkrétan, a megbeszéléseket követően úgy döntöttek, hogy Mihai Rus közli egy másik személy nevét, aki az esemény napján vezette volna az autót (amit 2024. május 22-én tett volna meg), és Ioan-Raul Pașca nyomozótiszt az elévülési idő lejártáig nem alkalmazza a megfelelő büntetést. Hát szép.
Beköszöntött a nyár, mindenkinek a nyaraláson jár már az esze – így bizonyára sokunk választja Görögországot szabadságolásra. Az is bizonyára megszokott, hogy egy elsősegély-szütyő van nálunk, vagy a táskánk egyik zsebe néhány gyakori problémára használt gyógyszerrel van tele: meglehet, hogy nem mindegyiket vihetjük magunkkal, ha a görögöket látogatjuk meg!
Amint arról az Adevărul is beszámolt, a román külügyminisztérium arra figyelmeztet, hogy borsos büntetéseket kaszálhatunk, sőt, bebörtönzés is járhat azért, ha az alábbi gyógyszereket visszük magunkkal a hellén köztársaságba: Tramadol (kereskedelmi név: Tramadol, Zaldiar, Doreta, Mabron, Skudexa) - recept nélkül tilos. Továbbá egyáltalán nem engedélyezettek a kodein tartalmú gyógyszerek (beleértve a Nurofen Plus, Solpadeine, Ultracod, Codamin P, Fasconal) – ezek főként fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők.
A Külügyminisztérium képviselői azt is javasolják a Görögországba utazó román állampolgároknak, hogy a romániai Országos Biztosítási Hivataloknál kérvényezzék az Európai Egészségbiztosítási Kártyát.
Döbbenetes felmérés született: egy globális szervezet Romániában végzett kutatása azt mutatja, hogy az elmúlt öt év statisztikái szerint szinte minden nap egy romániai gyermek válik emberkereskedelem áldozatává. A tanulmány szerint az emberkereskedelem gyermek áldozatai általában 14-15 éves, vidéki, nem szélsőségesen szegény családokból származó, okostelefonokat és közösségi hálózatokat használó tizenévesek. A kutatás rámutat a gyermekkereskedelem jelensége és a hatóságok közötti kapcsolatra is, a szerzők szerint nemcsak az erkölcsi iránytű hiánya, hanem a helyi hatóságok rendszeres alulfinanszírozottsága a szociális védelem területén, valamint a helyi szintű felügyelet, útmutatás és ellenőrzési karok hiánya ezen a területen is hozzájárul a helyzet kialakulásához.
Mint kiderült, általában az áldozat lány, átlagéletkora 14-15 év, vidéki háttérrel. Egy- vagy kétszülős család tagja, alacsony életszínvonalú, de nem feltétlenül mélyszegény családban él. Jellemző rá a viselkedésbeli és öltözködési hiperszexualizáció, amelyet a szülők általában elfogadnak és összekeverik az érettséggel. Használja a digitális technológiát és a közösségi médiát.
Pszicho-emocionális szempontból a serdülő képes különbséget tenni jó és rossz között, de nem rendelkezik elegendő autonómiával ahhoz, hogy ellenálljon a kockázatoknak és az önkárosító viselkedésmódoknak, ami ahhoz vezet, hogy képtelen áldozatként azonosítani magát. Az iskolából való kimaradás gyakran korrelál a beszervezés időpontjával - olvasható a tanulmány egyik megállapításában, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra, számol be a News.ro. További részleteket itt lehet olvasni.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?