// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Rémálom a CFR-vel: részeg mozdonyvezető, kilenc órát késő, gyerekekkel teli vonat, gázolás, vezetékszakadás

// HIRDETÉS

Annyi vonattal történt valami baj az elmúlt éjszaka, hogy a fél országban leállt a vasúti forgalom.

A szerda esti/éjszakai vihar és az áramkimaradás több vasútszakaszon is fennakadásokat okozott, elsősorban Dél-Romániában, de ez érinti az Erdélybe, a Bánságba vagy a Partiumba tartó vonatokat is. Több száz perces késést halmoztak fel a román fővárosból Konstanca, Brassó, Buzău és Craiova felé tartó szerelvények, ugyanakkor több járatot is töröltek.

A késés minden érintett utas számára bosszantó lehet, a legrosszabb helyzetbe azonban egy, a tengerparti táborozásból hazatartó gyermekcsoport került. Miután a 2-es számú vonal felsővezetéke elszakadt, a gyerekekkel teli vonat

kilenc órát volt kénytelen várakozni a semmi közepén, nem messze Bukaresttől.

Este 19 óra után indultak Mangáliáról, reggel 8:30-kor értek az északi pályaudvarra, majd végül csütörtök este, 21:30 érkeznek meg Aradra, feltéve ha nem lesz további fennakadás.

A Mangália és Arad között közlekedő vonat eleve több mint 16 óra alatt teszi meg a 875 km-es távot, ez most az áramkimaradás miatt 26 órára nőtt. Az utasokat hosszú ideig nem tájékoztatták a problémáról, a dízel mozdony is késve érkezett, de legalább a pályaudvarra érve vízzel és kiflivel kedveskedett nekik a CFR.

Temesvár, Brassó és Iași megyék területén szintén késésekhez vezetett az éjszaka folyamán felerősödött szél. Másik tíz vonat menetrendjét azért nem sikerült tartani, mert

az Ilfov megyei Periș-en embert gázolt el a vonat.

Ha mindez nem lenne elég: a Ialomița megyei Fetești területén két teherszállító vonat koccant az éjszaka során, miután az egyik mozdonyvezető részegen elaludt, és hátulról nekiment az előtte álló teherszállítónak. Az 1-es és 2-es számú vágányon is leállt a forgalom a vasúti töltés és a felsővezeték károsodása miatt, összesen 18 vasúti kocsi roncsolódott meg vagy borult fel. A CFR két daruval próbálja sínre helyezni a vagonokat. Tizenhárom vonat menetrendje érintett.

Cătălin Drulă szállításügyi miniszter elmondása szerint a balesetet a mozdonyvezető okozta, aki

részegen elaludt a vonat irányítása közben.

Állítólag az automatikus fékezőrendszer sem működött. A tárcavezető figyelmeztette a magánszállítmányozókat (mindkét érintett teherszállító vonat magáncéghez tartozik), hogy nem fogja hagyni, hogy a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztessék.

Ahogy a fentiekből is kitűnik, a CFR a megszokottnál is kiszámíthatatlanabb. Ha az érintett szakaszokon tervezünk vonatozni, érdemes több helyről is tájékozódni az esetleges késésekről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán
Székelyhon

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán

Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.

// még több főtér.ro