A jelek szerint nem eléggé szervilis a kormánnyal szemben a bukaresti közszolgálati televízió. A vezérigazgató, Stelian Tănase szerint legalábbis kormányközeli illetékesek ezt dörgölik az orra alá.
Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodik Stelian Tănase, a román köztelevízió elnök-vezérigaztgatója, aki szerint az intézmény azért nem rendelkezik életképes stratégiával, mert „ki van szolgáltatva a politikusok kénye-kedvének".
A Román Televízió (TVR) elnök-vezérigazgatóját szerdán a képviselőház kulturális bizottságában hallgatták meg, miután a nyilvánosság előtt politikai nyomásgyakorlással vádolta meg a kormányt, mindenekelőtt Victor Ponta miniszterelnök kabinetjének szóvivőjét. A parlamenti bizottság előtt fenntartotta korábbi állításait.
Stelian Tănase szerint a köztelevízió sürgősen belső szerkezeti átalakításra szorul, amit 2014-ben azért halasztottak el, mert választási év. Tănasét 2013 decemberében választották meg a köztelevízió élére. A liberálisok javasolták a tisztségre, akik akkor még kormányon voltak. Az idén februárban felbomlott a liberálisok és a szociáldemokraták alkotta, kormányzó Szociálliberális Unió (USL), Tănase szerint azóta politikai támogatás nélkül maradt reformterve.
Kifejtette, az elmúlt hetekben erősödött a politikai nyomásgyakorlás, amikor Corneliu Calotă kormányszóvivő - aki a televízió igazgatótanácsának is tagja volt - arra kérte Tănaset, vegye le műsorról két újságíró, Cornel Nistorescu és Sorin Avram adását. Tănase ezt megtagadta, de a nyilvánosságra hozta a nyomásgyakorlási kísérletet.
Victor Ponta miniszterelnök a botrány kitörése után jelentette be, hogy az ő kérésére Calotă lemondott a televízió igazgatótanácsából, és a kormányt egy másik személy fogja képviselni a köztelevízió vezető testületében. Ponta elhárította a nyomásgyakorlási szándékot, mint mondta, azért kérte Calotă lemondását, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka a kormányra.
A köztelevízió meglehetősen nehéz anyagi helyzetben van. Adósságai elérik a 800,6 millió lejt. Tavaly 619 embert bocsátottak el, s az alkalmazottak száma 2535-re csökkent, de ez nem elegendő az intézmény pénzügyi helyzetének stabilizálásához.
Tănase javaslatára májusban megkísérelték csökkenteni 20 százalékkal valamennyi alkalmazott bérét, de ez tüntetést váltott ki a dolgozók körében, és a parlamenti pártok sem értettek egyet ezzel a lépéssel, így elmaradt a megszorító intézkedés alkalmazása.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.