Még áprilisban történt az a botrányos incidens, mely miatt a román külügyminisztérium visszahívja kenyai nagykövetét, aki egy Nairobiban zajló ENSZ összejövetelen, amikor megpillantott egy majmot, azt mondta, hogy „csatlakozott hozzánk az afrikai csoport”. Eközben itthon viharok és áradások várhatóak.
A külügyminisztérium szombaton egy állásfoglalás formájában hozta nyilvánosságra, hogy egy botrányos ügy miatt eljárást indítottak Dragoș Viorel Țigău kenyai nagykövet visszahívása érdekében. A HotNews.ro hírportál szerint az ügy hátterében egy áprilisi incidens áll, egy az ENSZ nairobi székhelyén zajló találkozón a nagykövet azt mondta kelet-európai kollégáinak, amikor meglátott egy majmot, hogy „csatlakozott hozzánk az afrikai csoport”. A tárca csak június 8-án értesült az esetről, ugyanis a nagykövet nem tájékoztatta őket, annak ellenére, hogy a megjegyzés nagy felháborodást váltott ki az afrikai országok diplomatáinak körében, illetve az afrikai sajtóban már áprilisban cikkeztek a történtekről. A tájékoztatás szerint Románia kenyai nagykövete írásban (is) bocsánatot kért az incidensért. A külügyminisztérium leszögezte, hogy minden rasszista megnyilvánulást elítél, és reméli, hogy ez az „elszigetelt epizód” nem fogja negatívan befolyásolni Románia és az afrikai kontinens országainak kapcsolatát.
A News.ro beszámolója szerint több százan látogattak el a szombaton és vasárnap is zajló nyílt napokra, melyek keretében légi bemutatók, koncertek és vezetett túrák zajlanak, sőt tűzijáték is lesz. Ha ez nem lenne elég, minden látogató kap egy jelképes beszállókártyát is. A Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér régóta várt, hivatalos megnyitója június 15-én, csütörtökön lesz, akkor érkezik az első menetrend szerinti járat, a tervek szerint a Tarom légitársaság egyik repülőgépe.
Erdély szerte záporok, felhőszakadások, villámlások és dörgések várhatók, elszigetelten jégesőre is számítani lehet. A meteorológiai szolgálat szinte óránként kiad egy figyelmeztetést az ország valamely részére vonatkozóan (legutóbb Arad, Hargita és Szeben megye). A hirtelen felhőszakadások miatt másodfokú, narancssárga jelzésű árvízkészültséget rendeltek el a hidrológusok szombaton nyolc folyó vízgyűjtő medencéjére, 22 megyében pedig elsőfokú (sárga) riasztás van érvényben. Az esernyő és az esőkabát valószínűleg nem sokat segít, a szakemberek figyelemre intenek, mivel a kis patakok térségében villámárvizek alakulhatnak ki.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.