// 2026. november 7., szombat // Rezso

Rárepül a turizmusra Nagyvárad

// HIRDETÉS

Az Ilie Bolojan polgármester nevével fémjelzett nagyváradi városvezetés úgy tűnik, mindent egy lapra tesz fel: a turizmusra. Reméljük, jól végződik a régóta tartó kártyajáték.

Két, a helyi magyarság számára történelmi fontosságú helyszínt is felújítana a nagyváradi önkormányzat, mely – az utóbbi idők híradásait tekintve – felismerte végre a városban rejlő turisztikai potenciált, és rárepült a turizmusra.  

Amint már beszámoltunk róla, az Ilie Bolojan polgármester nevével fémjelzett városvezetés – miután néhány évvel ezelőtt látogathatóvá tette a városháza tornyát –, most a gyűlésterem régi pompáját adná vissza, és nyitná meg a közönség előtt. Pár nappal ezelőtt turisztikai irodát nyitottak a belvárosban, és befejeznék a Körös part rehabilitálását is. 

A felújítások sora itt nem áll meg, Mircea Mălan alpolgármester mai sajtótájékoztatóján újabb két, a helyi magyarság számára történelmi jelentőségű helyszín felújítását jelentette be. 

A Fekete Sas palota a város egyik emblematikus épülete, amelyet 1907–1909 között építettek az egykori Sas fogadó helyén, szecessziós stílusban. Az épületben egykoron vigadó és kabaré működött, innen indult el a hírnév felé Nagy Endre kabarészínész. A kor kedvelt találkozóhelye volt, Ady Endre is nem egyszer fordult meg itt.  A kommunizmus után az egykori Szabadság mozi nagytermében egy ideig művész mozit üzemeltettek, azóta pedig jóformán üresen áll. 

Az önkormányzat most úgy döntött, hogy felújítja a mozi nagytermét is magában foglaló épületrészt. Multifunkcionális termet alakítanának ki, ahol koncerteket, színházi előadásokat, konferenciákat, stb. lehet majd szervezni. Az alpolgármester azt ígérte, hogy mindent az eredeti állapotába állítanak vissza, de kérdéses, hogy a falfestményeket sikerül-e restaurálni, mivel ezeket olajfestékkel festette le az egykori tulajdonos. 

Az önkormányzat egy másik nagyszabású terve a Kálvária-domb, mai közismertebb nevén a Gomba rendbetétele. Főleg a nagyváradi katolikusság számára fontos zarándokhely ez, amelynek kápolnája egykoron a Barátok templomából induló úrnapi körmenetek végállomása volt. A mai Gomba nevű étterem helyén álló kápolnát Barthel György építette 1839–40. között. Jézus keresztre feszítésének stációit megjelenítve a domb tetejére vezető pihenőhelyeken egy-egy stációkápolnát emeltek, amelyek azonban nem élték túl a kommunizmust. 

Mircea Mălan mai sajtótájékoztatóján bejelentette: rendbe hozzák az elhanyagolt gyalogösvényt a pihenőhelyekkel együtt. A beruházás értéke 1,4 millió euró, melyből 735 ezer euró a vissza nem térítendő támogatás. Bár a stációk helyreállítása már nem áll az önkormányzat módjában, de ezek helyén pihenőhelyeket alakítanak ki. Továbbá egy turisztikai információs irodát és egy éttermet is felhúznának a dombon. A gyalogút közepe táján egy százharminc férőhelyes amfiteátrumot építenek, ahol különböző tevékenységeket – iskolai órákat, előadásokat, stb. – lehet majd szervezni.

A munkálatok során csak természetes anyagokat – fát, követ – használnak fel, az étterem tetejét fűvel borítják be, a meleg vizet pedig napelemekkel biztosítják majd, ugyanakkor különböző fákat és cserjéket is elültetnek a domboldalon. A kivitelezési időszak egyébként tíz hónap, és ennek a munkálatnak is legkésőbb 2015 végéig el kell készülnie.

Fotó: www.oradeainimagini.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro