// 2024. október 2., szerda // Petra
Összeférhetetlenség

Rácsukják Márton Árpád lábára a jogi kiskaput

A képviselő harmadmagával azt feszegetné, hogy a honatyák mégis alkalmazhassák a rokonaikat.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egyáltalán nem támogatja két szociáldemokrata és Márton Árpád RMDSZ-képviselő azon javaslatát, hogy úgy értelmezzék a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló törvény 38. cikkelyének 11. bekezdését, hogy ne lehessen összeférhetetlenséggel vádolni a honatyákat, akik 2013. augusztus 21. előtt szerdődtették valamely rokonukat képviselői irodájukba. Merthogy a rokonok alkalmazását tiltó bekezdés ekkor került a törvénybe.
 
Az ANI mai közleménye viszont rámutat, hogy ez előtt a dátum előtt is érvényben voltak olyan törvények (például az összeférhetetlenségi törvény vagy a büntetőtörvénykönyv idevágó paragrafusai), amelyek tiltották a rokonok szerződtetését a képviselők és szenátorok területi irodáiba.
 
2011 és 2015 között az ANI 56 közigazgatási, illetve 26 büntetőjogi összeférhetetlenséget állapított meg képviselők és szenátorok esetében. Ezek közül a bíróságon az ANI 22 közigazgatási összeférhetetlenségi ügyben nyert jogerősen, egyben veszített, a többiben még nem született jogerős ítélet. A büntetőjogi összeférhetetlenségi ügyekben a bíróság 18 esetben ítélt meg felfüggesztett börtönbüntetést, 3 esetben közigazgatási bírságot, öt esetben pedig még folyik a büntetőper.
 
Az egyik elítélt épp az RMDSZ-es Máthé András Levente, akit tavaly a bíróság fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, mert a feleségét szerződtette a képviselői irodájába.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro