Az orosz elnök szerint valakik megpróbálták országát összeugrasztani Törökországgal.
Az ankarai orosz nagykövet meggyilkolása provokáció volt, amelynek célja az orosz-török kapcsolatok normalizálódásának aláásása és a Moszkva azon törekvésének kisiklatása, hogy Ankarával és Teheránnal közösen megoldást találjon a szíriai válságra - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este Moszkvában.
Putyin egy Kremlbeli, a televízió által közvetített tanácskozáson közölte, hogy elrendelte az orosz nagykövetségek védelmének megerősítését. Hangsúlyozta, Moszkva pontosan meg akarja tudni, hogy ki áll a merénylet mögött.
Közölte, hogy az orosz Nyomozó Bizottság a gyilkosság nyomán büntetőeljárást kezdeményezett. A testület felhatalmazást kapott arra, hogy felállítson egy csoportot, amely Ankarában a török hatóságokkal együtt részt vesz majd az ügy felderítésében.
Mint mondta, erről telefonon állapodott meg Tayyip Recep Erdogan török elnökkel.
„Tudnunk kell, hogy ki irányította a gyilkos kezét" - jelentette ki.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte, hogy a két vezető megállapodott a két ország diplomáciai képviseletei őrizetének megerősítéséről. Szívai szerint az orosz elnök utasításba adta, hogy a török féltől garanciát szerezzenek a Törökországban működő orosz képviseletek biztonságára.
Putyin a szóvivő szerint a merénylettel kapcsolatban Szergej Lavrov külügyminiszterrel, Szergej Nariskinnal, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SzVR) és Alekszandr Bortnyikovval, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) vezetőjével folytatott megbeszélést.
Putyin közölte, hogy a „harci posztján" meggyilkolt Andrej Karlov nagykövetet posztumusz állami kitűntetésben fogja részesíteni.
Az elnök mélységes együttérzéséről biztosította az általa személyesen is ismert diplomata hozzátartozóit.
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a Facebookon közölte, hogy Oroszország nem hagyja megtorlatlanul a merényletet, A követ meggyilkolása a kormányfő szerint súlyos bűncselekmény, amely túllépett a civilizált kapcsolatok keretein.
Moszkvában egyébként kedden Oroszország, Törökország és Irán külügy- és védelmi miniszteri tanácskozást tart a szíriai rendezésről. Mevlüt Cavusoglu, a török diplomácia vezetője a megbeszélések előestéjén az orosz fővárosban együttérzését fejezte ki a nagykövet meggyilkolása miatt és úgy vélekedett, hogy a bűncselekmény a kétoldalú kapcsolatok ellen irányult.
Megerősítette, hogy Moszkva és Ankara közös bizottságot állít fel a történtek felderítésére és leszögezte, hogy a bűnösöket felelősségre fogják vonni.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.