// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Putyin Obamának: ki vagy te, hogy ítélkezzél, most komolyan?

// HIRDETÉS

Ilyen keményeket mondott a CNBC-nek adott interjújában. És ennél még keményebbeket, például, hogy „nem lehet az embereket arra kényszeríteni, hogy szeressenek téged.”

Putyin arra reagált így, hogy beszélgetés közben felvetették neki: az amerikai elnök szerint hazudott Oroszországnak az ukrán válság kiélezésében játszott szerepével kapcsolatban. 

„Kicsoda ő, hogy ítélkezzen?! Kicsoda ő, hogy ítélkezzen, de komolyan?! Ha emberekről akar ítélkezni, akkor miért nem keres állást valahol egy bíróságon?”

- mondta az orosz elnök a tolmácsolással felvett interjújában. Putyin nem hiszi, hogy Obama megvádolta volna őt. Szerinte az amerikai elnök csak az álláspontját hangoztatta, amihez ugyanúgy joga van, mint neki is. Reméli, hogy az ukrajnai válság békésen zárul le, és kijelentette, hogy el fogja ismerni a hétvégi ukrán elnökválasztás eredményét, „az ukrán nép választását”.

„Természetesen együtt fogunk működni az újonnan megválasztott államfővel” - tette hozzá. „Nem viccelek és nem ironizálok. Békét és nyugalmat akarunk Ukrajna számára. Azt akarjuk, hogy az az ország felépüljön a válságból” - fogalmazott. Úgy véli, Ukrajna a káosz felé halad. Megerősítette ugyanakkor, hogy a februárban megdöntött Viktor Janukovicsot tekinti Ukrajna törvényes elnökének.

Putyin nem tagadta, hogy Oroszország megsínyli a szankciókat, amelyek elfogadtatásában az amerikaiak vezető szerepet játszottak, ugyanakkor kijelentette, hogy az oroszok nem akarják kerítéssel elválasztani magukat a világtól. „Ahogy azt Oroszországban mondjuk, nem lehet az embereket arra kényszeríteni, hogy szeressenek téged. De reméljük, hogy a józan ész és a nemzeti érdek afelé hajtják majd európai és amerikai partnereinket, hogy folytassák az együttműködést” - mondta Putyin.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro