// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Putyin csiszoltatta Erdogan bocsánatkérő levelét

// HIRDETÉS

Ilyen nincs, és mégis: kiderült, milyen kanosszát járatott Putyin a török államfővel, mielőtt ma összeborultak volna. Erdogan az utolsó előtti napon még nem akart bocsánatot kérni a lelőtt repülőgép miatt.

Oroszország fokozatosan megszünteti a Törökországgal szemben bevezetett szankciókat – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal folytatott keddi szentpétervári tárgyalásokat lezáró közös sajtótájékoztatón. Mindkettejüknek fontos, hogy a válság előtti szinten állítsák helyre a kétoldalú kapcsolatokat.

 

A két vezető először találkozott azt követően, hogy a török légierő tavaly novemberben légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy szíriai bevetésen részt vevő orosz bombázót. A két ország gazdasági büntetőintézkedésekkel is súlyosbított elhidegülésének Erdogan június végi bocsánatkérő levele vetett véget.

 

Az viszont nem mindennapi, hogyan született meg, és hogy juttatták célba az ominózus levelet,

amelyet Putyin a kártérítés mellett feltételként szabott a török-orosz kapcsolatok helyreállításához. A sztorit a Hürriyet című vezető török napilap keddi száma tálalja, ezt szemlézte az MTI. Íme:

 

Hulusi Akar török vezérkari főnök áprilisban arra hívta fel Erdogan figyelmét, hogy az Ankara és Moszkva közötti fagyos viszony rendezéséhez Cavit Caglar török üzletember nagymértékben hozzá tudna járulni. Akar régóta ismerte Caglart, és tudta, hogy befektetései révén megvannak a kellő kapcsolatai a helyzet megoldására. A török államfő a vezérkari főnök biztatására elfogadta a javaslatot.

 

Ibrahim Kalin elnöki szóvivő kezdte el megfogalmazni a bocsánatkérő levelet, két orosz fordító is a segítségére volt. A szöveg május végétől többször megfordult Ankara és Moszkva között. Az orosz elnök kül- és biztonsági ügyekben illetékes tanácsadójával, Jurij Usakovval folytatott egyeztetések során 

 

szavakat cseréltek ki, vesszőket helyeztek át.

Kazahsztán ankarai nagykövete, Zsanszeit Tujmebajev június 22-én este telefonon felhívta Kalint. Elmondta, hogy Putyin Szentpéterváron találkozott Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel, és azt mondta neki, ha Ankara elküldi a levelet, kész kezet rázni Erdogannal. Kalin továbbította az értesülést Erdogannak, de a török államfő egyelőre nem akart bocsánatot kérni azért, hogy Törökország megvédte saját légterét.

 

Június 23-án Tujmebajev ismét hívta Kalint. Nazarbajev aznap a Sanghaji Együttműködési Szervezet gyűlésére utazott Üzbegisztán fővárosába, Taskentbe, ahol szintén szót váltott Putyinnal. A nagykövet hangsúlyozta: 

 

az orosz elnök szerint még egy kicsit lehet finomítani a szövegen. 

Az idő sürgetett, mert a taskenti találkozó másnap véget ért. Erdogan késő este az elnöki palotába hívatta a vezérkari főnököt. Kalin, a tolmácsok és a kazah nagykövetség munkatársai azokban a percekben végezték az utolsó simításokat a levélen. A szöveg elkészült, és a török államfő a vezérkari főnök jelenlétében aláírta.

 

Kalin hajnali 3 órakor szállt fel az ankarai Esenboga repülőtérről egy állami géppel, amely 4 órakor landolt az isztambuli Atatürk repülőtéren, hogy Caglar is beszálljon. A repülő azonban nem emelkedhetett a magasba, mivel nem kapta meg a szükséges engedélyeket azoktól az országoktól, amelyek felett áthaladna. A török külügyminisztérium intézkedett. Kalin kockáztatott, a gép felszállt. 

 

 

Grúziától 20 perccel a határ átlépése előtt kapták meg az engedélyt, Azerbajdzsántól Grúzia, Türkmenisztántól pedig Azerbajdzsán felett érkezett a jóváhagyás. A repülő utasai a fedélzeti vezeték nélküli hálózat révén tudtak kommunikálni a külvilággal. Így tudták meg azt is, hogy Üzbegisztán biztonsági megfontolásból lezárta légterét. A Taskentben tartózkodó Nazarbajev azt javasolta, hogy szálljanak le a kazahsztáni Simkentben, majd onnan az elnöki hivatal egyik helikopterével utazzanak az üzbég fővárosba.

 

A repülő üzemanyaga azonban fogytán volt,

az üzbég légtérzár miatt ugyanis a gép két órát körözött a levegőben, és a kerozin már csak egy órányi útra volt elegendő. Nazarbajev közvetlenül az üzbég elnöktől, Iszlam Karimovtól kért berepülési engedélyt, amelyet az államfő a különleges vendégekre való tekintettel meg is adott. 

 

A repülőgép helyi idő szerint 12.15-kor landolt Taskentben, meglehetősen kevés üzemanyaggal. Kalin és Caglar azonnal a csúcstalálkozó helyszínére sietett. Nazarbajev a bejáratnál várta őket, elkérte a bocsánatkérő levél orosz változatát, és elolvasta. „Ez jó lesz” – vélte, majd jelzett Usakov orosz elnöki tanácsadónak, aki szintén lejött a kongresszusi központ épülete elé. Nazarbajev azt mondta Usakovnak: „szerintem megfelelő”, majd átadta a papírt és távozott.

 

Putyin pozitívan fogadta a bocsánatkérést,

mire Kalin és Caglar 17 órakor visszaindult Taskentből. A bocsánatkérésre azért volt szükség, mert tavaly novemberben a török légierő – légtérsértésre hivatkozva – lelőtt egy szíriai bevetésen részt vevő orosz bombázót. Az incidenst követő moszkvai szankciók súlyos csapást mértek Törökország idegenforgalmára, az Oroszországba irányuló mezőgazdasági árukivitelre, valamint az ottani török cégek működésére. 

 

A Moszkvával kialakult fagyos szembenállás negatívan befolyásolta Ankarának a terrorizmus ellen vívott küzdelmét is. Erdogan és Putyin ma, 8 hónap után Szentpéterváron találkozott újra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS