// 2026. november 7., szombat // Rezso

PSD-s kampányretorika: ismét itt a magyar kártya

// HIRDETÉS

Hiába vette maga mellé a kormányba a parlamenti matematika miatt az RMDSZt a PSD: a magyarellenes retorika továbbra is az egyik legnagyobb erőssége.

Továbbra is fenntartja a legnagyobb romániai kormányerő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azt a paradox helyzetet, hogy retorikájának egyik központi eleme a magyar- és a magyarország-ellenes érzelmek szítása a románok körében, miközben koalícióban kormányoz a romániai magyar közösség parlamenti mandátummal rendelkező képviseletével.

Az államfő-választási kampány lázában égő PSD számára Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi kolozsvári, majd bukaresti látogatása adta az apropót ahhoz, hogy ismét csak szítani kezdje a magyarellenes hangulatot.

A közvetlen ürügy az volt, hogy Orbán váratlanul – Traian Băsescu államfő meghívására – Bukarestbe is elutazott, hogy ott tárgyaljon a román elnökkel. Utóbbi közlése szerint a magyar politikusok olyan erdélyi nyilatkozatairól akart tárgyalni, amelyek a román alkotmány által érintett tárgyköröket feszegetnek, vagyis magyarán úgy tárta a nyilvánosság elé az ügyet, hogy azért „rendelte” magához Orbánt, hogy „megrendszabályozza” a magyar kormánytagok autonómiapárti nyilatkozatai miatt.

Victor Ponta, a PSD elnöke és államfőjelöltje azonban nem hagyta ki az alkalmat, hogy „magyarbarátsága” miatt üssön még egyet a hivatalából decemberben távozó államfőn, és nyilvánosan kijelentette: ő nem vacsorázott volna együtt Orbánnal. Hogy mondandóját viszonylag kulturált módon csomagolja, arra hivatkozott, hogy Orbán „unortodox” politikája miatt az EU és Washington részéről is számos bírálat érte.

Hasonlóan fogalmazott Dan Şova, a PSD szóvivője is, aki Klaus Johannist, a jobbközép ACL jelöltjét is megpróbálta belekeverni az ügybe, felszólítva őt, hogy határolódjon el Orbántól, akihez eddig soha semmilyen köze nem volt. Sőt meg ennél is messzebbre ment, amikor egyenesen románellenességgel vádolta meg Orbán Viktort. „Jogos a kérdés, hogy vajon Klaus Johannis nem veszi-e majd át Traian Băsescutól az Európai Unió fekete bárányává vált magyar miniszterelnökkel ápolt baráti kapcsolatot, valamint az Orbán Viktor részéről megnyilvánuló románellenes szemlélettel szembeni engedékenységet" – jelentette ki Dan Şova.

Hasonló helyzet állt tehát elő, mint tavaly, amikor a PSD ugyancsak a románok ellenségeként tételezett magyarok iránti barátsággal vádolta meg Băsescut, így kísérelve meg őt lejáratni. Akkor Tőkés László tusnádfürdői kijelentése nyomán – amelyben felkérte Orbánt: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött – hajtóvadászatot indítottak Tőkés ellen, akitől megpróbálják visszavonatni a Băsescutól az 1989-es kommunistaellenes forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapott Románia csillaga érdemrendet. Ezzel Tőkés és a magyarok mellett az államfőt is le akarták járatni, úgy próbálva meg őt beállítani, mintha „magyarbérenc” lenne, hiszen kitüntetett egy „románellenes”, „szeparatista” politikust.

A mostani retorika is erre emlékeztet. Csakhogy hiába az „európai” máz, az Orbánnal szembeni nyugati bírálatok emlegetése, egyértelmű, hogy ezúttal is a románok magyarellenes érzelmeire próbálnak rájátszani, azokat próbálják meg fölgerjeszteni a választások előtt, amikor azért pocskondiázzák Băsescut, mert a magyar kormányfőt fogadta.

Ezt igazolja Şova kijelentése is, aki „románellenesnek” bélyegezte Orbánt. Holott a magyar kormányfő, vagy a kormány bármely tagja részéről eddig egyetlen románellenes kijelentés sem hangzott el, csupán annyit mondtak: a romániai magyar közösségnek joga van az autonómiához, ebbéli törekvéseiben pedig a magyar kormány támogatja. Márpedig az erdélyi magyarság legitim, a román állam keretein belül megvalósítandó, Románia szuverenitását meg nem kérdőjelező autonómiakövetelései melletti kiállást csak akkor tekintheti valaki románellenességnek, ha a románok ellenségének tekinti a romániai magyar közösséget.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro