// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Bukarest

PSD ellen tüntető újságíróval dulakodtak a csendőrök Bukarestben (VIDEÓ)

Egy közlekedési táblába kapaszkodott, mégis betuszkolták a csendőrautóba. Egy másik tüntetőt egy fáról szedtek le.

Csendőrök vitték el a Szociáldemokrata Párt (PSD) bukaresti székháza előtt tüntető Mălin Bot újságírót hétfőn, miután több ízben felszólították a hely elhagyására. A PSD bukaresti székháza előtt körülbelül tíz személy tüntetett hétfőn. Egy résztvevő felkapaszkodott egy fára, elmondása szerint azért, hogy így fejezze ki véleményét, egyszersmind elkerülje, hogy bekísérje a rendőrség.

A csendőrök felszólították a tüntetőket, hogy hagyják el a helyet, mivel nem rendelkeztek a tüntetés megtartására felhatalmazó engedéllyel. A résztvevők zöme el is távozott, viszont Mălin Bot megtagadta az engedelmességet.

A csendőrök megpróbálták erővel a hatóság járművébe tenni, de Bot belekapaszkodott egy közlekedési tábla tartóoszlopába, amely félig kimozdult a helyéből. A csendőröknek végül sikerült a járműbe tuszkolni a tüntető újságírót, aki közben azt kiabálta, hogy ehhez nincsen joguk.

Bevitték a fára mászott tüntetőt is.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van
Székelyhon

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van

Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.

// még több főtér.ro