// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Profitgyilkos a Gyilkos-tó

// HIRDETÉS

Gyergyószentmiklós megvásárolja azt a partmenti részt, ami amúgy is az övé. Hogy végre fejleszthesse. Vagy hogy a polgi elpasszolja valakinek.

Kivásárolja Gyergyószentmiklós önkormányzata tulajdonostársát, Budapest V. kerületének önkormányzatát az 1996-ban közösen alapított Monturist Kft-ből - írja a székelyhon.ro hírportál.

Nem ment a biznisz

Ez a kft kezeli a Gyilkos-tó partjának egy részét, amelyet butikoknak, bódéknak, lacikonyháknak adott bérbe, de hasznot nem hajtott, sőt adóhátralékot, állami tartozást halmozott fel, ezért a város felszámolási eljárást kezdeményezett ellene. Annak ellenére, hogy ő maga is tulajdonosa, csak kisebbségi tulajdonosa.

A város 4,5 hektár területtel, Budapest Belváros-Lipótváros pénzzel szállt be annak idején a cégbe. A cég közgyűlését egy hete tartották Budapesten, ahol világossá vált, hogy a kerületi önkormányzat szívesen kiszállna belőle, ha Gyergyó kifizeti az 50 százaléknál valamivel nagyobb részét. 

Gyergyónak erre nincs 230 ezer leje, de tíz százaléknyit tervez megvenni a június 16-i közgyűlésen, majd szakaszosan a többi részt - mondta Mezei János polgármester. Mivel a Gyilkos-tó melletti területek nincsenek a városháza többségi tulajdonában, fejlesztési pénzeket se tudtak eddig megpályázni rá - állítja Mezei.

Nem is arra kell a föld

A polgármester szigorú vizsgálatot ígért a cég számvitelében és Virág Zsolt ügyvezető igazgató tevékenységében. A közgyülésen most felfüggesztették Virág Zsolt tevékenységét, azaz nem köthet szerződéseket, és a cég bankszámlájáról sem utalhat, csak ha az adóhátralékot törleszti.

Virág Zsolt viszont azt mondta a székelyhonnak, nem is turisztikai beruházást akar ott a város, hanem Mezei János törvénytelenül odaadta a terület egy részét annak, aki visszaigényelte. Virág szerint viszont a visszaigénylő területe az államosításkor nem is ott volt a tó közelében, hanem egy km-rel távolabb, ráadásul a cég törzstőkéjéhez polgármesteri rendelettel nem lehet hozzányúlni, csak közgyűlési határozat módosíthatja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro