// 2026. november 7., szombat // Rezso

Presser megegyezett Kanye Westtel

// HIRDETÉS

A Gyöngyhajú lány engedély nélküli felhasználásáért perelte a hiphopsztárt.

Peren kívüli megállapodás született Presser Gábor és Adamis Anna, valamint az amerikai hiphopsztár, Kanye West között. A magyar szerzőpáros tavaly májusban perelte be Westet a Gyöngyhajú lány című dal engedély nélküli felhasználása miatt.

„Nagyon örülök, hogy vége van” – közölte Presser Gábor pénteken az MTI-vel. A zeneszerző nem sokkal azután mondta ezt, hogy kézbe vette a megállapodást, amelyről csütörtökön az amerikai Page Six hírportál adott hírt.

Presser Gábor hangsúlyozta: zárt megállapodás született, amelynek tartalmáról sem az érintettek, sem ügyvédjeik nem nyilatkozhatnak. Mint megírtuk, Presser Gábor és Adamis Anna ügyvédje tavaly májusban adta be keresetét a New York-i szövetségi bíróságon, és 2,5 millió dollárra (mai árfolyamon mintegy 717 millió forintra) perelték Kanye Westet, amiért a hiphop előadó szerintük engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lányt New Slaves című dalában, amely a sztár 2013-ban megjelent Yeezus című albumán szerepel.

A több tízmilliós eladásokat produkáló Kanye West, a 39 éves amerikai előadó a New Slaves utolsó mintegy másfél percében használta fel hangmintaként a Presser Gábor zenéjére és Adamis Anna szövegére 1969-ben született Omega-számot, a Gyöngyhajú lányt. Még Kóbor János énekének egy részlete is hallható az eredetileg 1969-ben, az Omega 10000 lépés című albumán megjelent dalból.

Erről van szó, ni:

Presser Gábor és Adamis Anna ügyvédei arra hivatkozva perelték be Westet, hogy Kanye West ügyvédei előzőleg mindössze 24 órát adtak a magyar szerzőpárosnak megadni az engedélyt a dal felhasználására. Később egy csaknem 10 ezer dolláros előleget küldtek, Presser Gábor és Adamis Anna azonban ehhez nem nyúltak hozzá, nem jött létre szerződés.

Kanye West Yeezus című lemeze eddig mintegy 500 ezer példányban fogyott, a sztárnak az albumot bemutató turnéjából befolyt bevétele elérte a 35 millió dollárt.

A Gyöngyhajú lányt számos alkalommal dolgozták fel, nemcsak hangmintaként, hanem teljes egészében külföldi előadók: közéjük tartozott a világhírű német Scorpions zenekar, amelyik White Dove címmel adta elő a dalt 1995-ben.

Amerikai popsztárok az elmúlt években előszeretettel használtak fel hangmintákat magyar dalokból. Ezek között volt 2010-ben Christina Aguilera Woohoo című száma, amely Kovács Kati Add már, Uram az esőt!-jéből, Koncz Tibor szerzeményéből egy dallamtöredéket használt fel. A lemez kísérőfüzetében feltüntették, hogy a Woohoo-ban Kovács Kati dalából hallható egy részlet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro