A nemzetpolitikáért felelős államtitkár mindezt a Torockói Duna-napon mondta.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár szerint ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez.
Az államtitkár Torockón, a második Duna-napon mondott beszédet szombaton. A nemzeti összetartozás napja utáni hétvégére időzített eseményen kijelentette: „sikerült átlépni a Trianonban húzott határokat", nem harckocsikkal, katonákkal sikerült ezt elérni, hanem az összetartozásba vetett hittel.
Az államtitkár kijelentette, a nemzeti összetartozás forrás tudott lenni. „Forrás, ami elemi erővel tör fel, aminek nem állja útját semmilyen akadály, megtalálja a medreket, amelyekben haladni tud. Ilyen mederré vált az összmagyarság számára a Duna Televízió, immár öt kontinens magyarjaihoz jut el általa a magyar szó és kép" - fogalmazott Potápi Árpád János.
Úgy vélte, új utakat kell építeni és találni, és a régieket pedig ki kell szélesíteni ahhoz, hogy a magyar egység teljesen le tudja győzni a trianoni határokat.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy egy éve azzal a céllal nyitották meg a torockói Duna-házat, és azért szervezték meg immár másodszor a Duna-napot, hogy közösséget építsenek, és segítsék a szórványban élő magyarság megmaradását.
A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, a Duna-ház az elmúlt egy évben történészkonferenciának, nyelvi konferenciának, mezőgazdasági konferenciának, rendhagyó irodalomóráknak és filmvetítéseknek adott otthont. Itt tartották az aranyosszéki székelyek és a székelyföldi székelyek találkozóját, és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik tanácskozását.
Hozzátette, az idei Duna-nap színpadára olyan előadókat hívtak, akik minden korosztálynak élményt nyújthatnak. A népzenei műsorban a helybeli és magyarlapádi előadók, valamint a Röpülj Páva tehetségkutató résztvevői: a Harmadik Zenekar, Nagy Noémi Kriszta és Vaszi Levente énekesek, valamint Melles Endre szólótáncos léptek fel.
Közönség elé állt még Janicsák Veca, Caramel, Péter Szabó Szilvia és a Kormorán együttes. A Duna-nap késő este tűzijátékkal zárult.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.