// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Porosenko porrá verte ellenfeleit Ukrajnában

// HIRDETÉS

Bár egyelőre nincsenek hivatalos eredmények az Ütés biztos abban, hogy Petro Porosenko az ország új államfője, a profi ökölvívó világbajnok pedig Kijev polgármestere lehet.

A milliárdos Petro Porosenko, a Vitalij Klicsko vezette Ütés (UDAR) párt jelöltje vasárnap este bejelentette, hogy megnyerte az ukrajnai elnökválasztást, miután az első exit poll felmérések eredménye szerint ő a választás egyértelmű győztese. Porosenko közölte, hogy elkötelezett az európai integráció mellett, a választók többségének akaratával összhangban.
Kijelentette, hogy első lépései arra fognak irányulni, hogy a háború és a káosz véget érjen, helyreálljon a béke az országban. A „csokoládékirály" azt is elmondta, hogy elnökként az első útja a szakadár kelet-ukrajnai Donyec-medencébe fog vezetni. Leszögezte továbbá, hogy Ukrajna soha nem fogja elismerni a Krím függetlenségéről rendezett népszavazást és a félsziget orosz megszállását.
Az ukrajnai elnökválasztás valószínű győztese ugyanakkor közölte: kizárt, hogy tárgyaljon a kelet-ukrajnai szakadárokkal, amíg azok nem teszik le a fegyvert. Egyúttal megjegyezte, az ukrán nép a választásokon az ország európai jövője mellett az unitárius államformát támogatta.

Kijev ura lehet Klicskó

A milliárdos politikus gratulált Vitalij Klicskónak, aki valószínűleg megnyerte a kijevi polgármester-választást. Hivatalos eredmények még hétfő reggel sem voltak, egy, az ukrán televízióban ismertetett felmérés alapján veszik biztosra a profi ökölvívó világbajnok győzelmét. Eszerint Klicskó megszerezte a voksok 57,4 százalékát, több mint 40 százalékkal előzve meg a második helyen végző Leszja Orobec parlamenti képviselőt, egy másik Majdan téri aktivistát. Klicsko a sajtónak arról beszélt, hogy az ukrán főváros központjában a tüntetések idején emelt barikádok „betöltötték funkciójukat", és ideje lebontani azokat.

61 százalék voksolt
A vasárnapi ukrán elnökválasztáson egyébként a szavazásra jogosultak mintegy 61 százaléka vett részt, de ez az adat sem végleges még. Az eddigi adatok szerint a legaktívabb az ország középső és nyugati részén volt a lakosság, a déli országrészben viszont kisebb arányban járultak az urnák elé, elsősorban a szeparatisák által keltett feszült légkör miatt. Egyelőre nehéz felmérni, hogy milyen volt a szavazási kedv a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhansz megyében, mert még azokból a körzetekből is nehéz eljuttatni a központba az adatokat, ahol egyébként sokan – vállalva a veszélyt – elmentek szavazni. Ez az oka annak is, hogy a végleges választási eredmények csak néhány nap múlva válhatnak ismertté.
Rémhírrel riogatták a hadköteles kárpátaljai magyarokat
Nem csak Kelet-Ukrajnában volt botrányos a vasárnapi voksolás, Kárpátalján ismeretlenek olyan álhíreket terjesztettek az interneten, amely szerint a vasárnapi ukrán elnökválasztáson a hadköteles magyar választókat a szavazóhelyiségekből egyenesen a hadseregbe viszik. A Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság közlése szerint valakik a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásban azzal akarták elriasztani a magyar nemzetiségű választókat az ukrán elnökválasztás első fordulójában való részvételtől, hogy az interneten elterjesztették: a magyar férfiakat a szavazóhelyiségekből azonnal elviszik a hadseregbe adta hírül a karpatnews.in.ua kárpátaljai hírportál.
A Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság véleménye szerint az álhír terjesztésével valakik káoszt akartak előidézni, hogy meghiúsítsák az ukrán elnökválasztás normális lebonyolítását Kárpátalján.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro