// 2026. február 27., péntek // Ákos, Bátor

Ponta megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét

// HIRDETÉS

Ráadásul visszaeső. Állítja az ezt kivizsgáló Legfelső Bírói Tanács (CSM). Nem kellett volna kommentálnia Johannis összeférhetetlenségi ügyét.

A Legfelső Bírói Tanács (CSM) vizsgálati részlege kedden megállapította, hogy Victor Ponta miniszterelnök megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyét kommentálta.

A szociáldemokrata politikus az elnökválasztási kampányban azt állította azóta már államfővé választott jobboldali ellenfeléről, hogy „biztosan” összeférhetetlenné nyilvánítják, mert a hasonló ügyek mindegyikében így ítélt a bíróság.

A CSM szaktestülete megállapította, hogy Ponta kijelentése túllép a szólásszabadság keretein: a kormányfő megszólalása nyomásgyakorlásként értelmezhető. A választás után az újságírók megkérdezték Pontát, fenntartja-e korábbi véleményét Johannis peréről, akkor azonban a politikus maga is „kampányszövegnek” minősítette korábbi kijelentését.

Pontát idén januárban is arra figyelmeztette a CSM, hogy megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, és megingatta a bírákba vetett bizalmat, amiért politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Băsescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Năstase volt kormányfőt.

A Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egy tavalyi jelentése szerint Johannis Nagyszeben polgármestereként megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két, önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsának is tagja volt.

A jelentés ellen Johannis panaszt emelt a gyulafehérvári táblabíróságon, amely első fokon az időközben államfővé választott polgármester javára döntött. Az ANI fellebbezése nyomán az ügy a legfelső bíróságra került.

Mivel sok más polgármesternek van Johanniséhoz hasonló jogvitája az ANI-val, ezekben a perekben a legfelső bíróság meg akarja várni az alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos döntését. Az egyik érintett polgármester ugyanis alkotmányossági óvást emelt a szerinte ellentmondásos jogszabály ellen, és ha a testület igazat ad neki, akkor megszűnhet az ANI által - Johannis esetében is - megállapított összeférhetetlenség.

Az alkotmánybíróság - a testület egyik tagjának hiányzása miatt - kedden ismét elhalasztotta a Johannist is érintő óvás megtárgyalását. Ha elveszti a pert, Johannis három évig nem tölthet be választott tisztségeket. Az ügy érdemi tárgyalását január 14-ére tűzték ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek
Székelyhon

Veszített a csapatuk, ezért elővették a Mongólia-kártyát a nagyszebeni drukkerek

Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.