Alapkép: képernyőmentés/Cristian Popescu Piedone/Facebook
Alapkép: képernyőmentés/Cristian Popescu Piedone/Facebook
Amerika pedig megüzente, hogy a béke rohadtul nincs ingyen.
Mi is megírtuk szerdán, hogy Nicușor Dan bukaresti főpolgármester a (májusra) eltolt elnökválasztás független jelöltje egy interjúban nagy szemforgatóan arról beszélt, hogy ő kész lenne visszalépni az indulástól, annak érdekében, hogy a szuverenista jelöltekkel (George Simion, Victor Ponta) szemben induló Európa-párti jelöltek (ő, Crin Antonescu és Elena Lasconi) ne gyengítsék egymás esélyeit, hiszen mi sem lenne borzasztóbb Románia számára, mint egy Simion–Ponta párharc a második fordulóban.
Ennek megfelelően ő kész lenne tárgyalásokba kezdeni Antonescuval és Lasconival erról, hogy hármuk közül kettő lépjen vissza a felmérések szerint legesélyesebb javára.
A nagy bejelentésből már akkor kilógott a lónak nem is csak a lába, hiszen a legfrissebb felmérések szerint ő (Nicușor Dan) esélyesebb a mesterhármasból, vagyis tkp. csak arra apropózgatott, hogy a másik kettő elmehetne már a levesbe.
Erre aztán Elena Lasconi úgy felkapta a vizet, mint maratonfutó a 30. kilométernél kihelyezett standról, és a odanyilatkozta a sajtónak, hogy hallani sem akar semmiféle ilyen jellegű tárgyalásokról, és hogy Nicușor Dan javaslata „tiszteletlenség a románokkal szemben”.
Az USR elnöke egyúttal hazugnak nevezte a bukaresti főpolgármestert, aki úgy független, hogy közben mindig valamely párt platformját használja, Crin Antonescuval pedig azért nem állna szóba, mert ő meg az utóbbi 10 évben nem is dolgozott.
Mondjuk megjegyzendő, hogy a felmérések szerint az összes említett jelölt közül Lasconinak van a legkevesebb esélye a (májusra) eltolt elnökválasztáson.
Az Egyesült Államok csütörtökön az X platformon közzétett bejegyzésében rámutatott, hogy a szövetségesek jelentős katonai beruházása nélkül nem lesz béke a világban. Ez azzal egyenértékű, mintha azt mondták volna: nem baszunk eleget a szüzességért.
„Csak akkor tudjuk valóban garantálni a békét az egész NATO számára, ha minden szövetséges megfelelő beruházásokat eszközöl a saját biztonsága érdekében. A béke nem jár ingyen” – fogalmaztak.
Ez azzal áll összefüggésben, hogy Donald Trump elnök – amellett, hogy olyan extra vámokat vezetett be, amitől kiguvadt a világgazdaság szeme – azt akarja, hogy a NATO-tagállamok a GDP 5 százalékának megfelelő értékre emeljék a védelmi kiadásaikat.
Mark Rutte újdonsült NATO-főtitkár is azt mondta csütörtökön a szövetséges tagállamok külügyminisztereinek tanácskozásán, hogy Amerika továbbra is elkötelezett tagja a NATO-nak, de elvárja, hogy a többi tagállam is több pénzt fordítson a saját védelmére.
Magyarán: a csíkos gatyánkat is fegyverre fogjuk költeni, ha Amerikán múlik.
Az elnöki hivatal különben a CSAT múlt pénteki ülése után bejelentette, hogy nőni fognak az ország védelmi kiadásai, még egy hadihajót is veszünk – ez azonban aligha lesz elég a békéhez…
Ha már a világpiacnál tartottunk, emlékezzünk meg a lokálisakról is.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) csütörtök délelőtt bezáratta a nagy múltú Széchenyi (Mihai Viteazul) téri piacot Kolozsváron. Ez mind semmi: a hatóság 280 ezer (!) lej értékben szabott ki bírságokat a termékek nem megfelelő tárolási körülményei és egyéb rendellenességek miatt (többek között rovarokat, meghibásodott hűtőberendezéseket, lejárt szavatosságú vagy sérült csomagolású termékeket találtak a piacnak és több kisebb élelmiszerboltnak is helyet adó épületkomplexumban).
A fogyasztóvédelmi hatóság élére különben február elején Cristian Popescu Piedonét, Bukarest 4. kerületének egykori polgármesterét nevezték ki, azóta a hatóság látványos razziákat tart, sorra zárja be a boltokat, vendéglátóipari egységeket, és csillagászati büntetéseket szab ki.
Arról a Piedonéról van szó, akit 2022-ben 4 év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották hivatali hatalommal való visszaélésért a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia miatt, ám egy év és 1 hónap elteltével szabadlábra helyezték. Így aztán elég lett volna annak idején még időben bezáratnia a Colectív klubot, most pedig békén hagyhatná szegény kofákat.
A vendéglátósokat különben elsősorban nem is a szigor zavarja, hanem az, hogy Piedone razziáit nagy csinnadrattával, tévéstábok jelenlétében tartja, és amellett, hogy nyilvánosan meg is alázza a szabálytalanságon ért boltosokat, vendéglátósokat, rossz fényt vet az egész ágazatra.
Részletek a Krónikán.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.