// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Perel az Átlátszó Erdély a közszolgálati rádió munkatársainak névsoráért

// HIRDETÉS

Ki szeretnék deríteni, vannak-e még politikai alapon a közmédiába ejtőernyőzött személyek, akik valójában be sem járnak dolgozni.

Peres úton próbálja az Átlátszó Erdély kideríteni, hogy vannak-e még Debreczeni Hajnalkák a közszolgálati rádió magyar szerkesztőségeiben? A kézenfekvő kérdés azt követően merült föl, hogy elült az RMDSZ-elnök sajtósának a munkavállalásával kapcsolatos botrány.

A márciusban kirobbant ügy lényege az volt, hogy Debreczeni Hajnalka – miközben érdemi munkát nem végzett, a szerkesztő kollégái pedig sosem látták a szerkesztőségben – csinos havi fizetést vett fel a Kolozsvári Rádiótól körülbelül 4 éven keresztül.

Április 2-án az Átlátszó Erdéky közérdekű adatigényléssel fordult az Országos Rádiótársasághoz, melyben azt kérte: küldjék el három szerkesztőség – a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége, a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztősége, valamint a bukaresti Nemzeti Kisebbségi Szerkesztőség – alkalmazottainak a listáját, az alkalmazás időpontját, valamint az általuk betöltött munkakört, beleértve azokét is, akiknek a munkaszerződése fel van függesztve.

Április 22-én egészen érdekes választ kaptak: eszerint az Országos Rádiótársaság nem sorolható azon közintézmények közé, melyek közérdekű adatigénylésekre kötelesek válaszolni. Kifogásolták még, hogy az adatigénylést nem írták alá, és kijelentették: a kért lista személyes adatnak minősül.

Hiába érvelt az Átlátszó amellett, hogy az Országos Rádiótársaság – mivel közpénzből működik – igenis az 544-es törvény hatálya alá esik, kérésünk pedig azért nem sérti a személyes adatok védelméről szóló törvényt, mert a rádiónál munkát végző újságírók, szerkesztők nevei jelenleg is nyilvánosak, a neveket adásban beolvassák, mi több, azok a rádió honlapján, az impresszumokban is megtalálhatóak.

Végül az Átlátszó panaszt tett a Kolozsvári Törvényszéken: mondja ki a bíró, hogy ebben az esetben személyes adatnak számítanak-e az újságírók nevei, vagy sem.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro