A korrupcióellenes ügyészek szerint még ügyvédként fiktív szolgáltatásokat számlázott ki szép pénzért a hivatali visszaéléssel gyanúsított Dan Şova szenátornak.
Okirat-hamisítás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Victor Ponta szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök ellen.
Pontát abban az ügyben gyanúsították meg, amelyben Dan Şova szociáldemokrata szenátor ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt zajlik eljárás. A 2000-es évek közepén ugyanis a két politikus még ügyvédként üzleti kapcsolatban állt egymással.
Emellett miniszterelnöki minőségében három rendbeli összeférhetetlenséggel is meggyanúsították.
Dan Şovát három rendbeli hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel, jogtalan haszonszerzéssel és bizonyítékok megsemmisítésével gyanúsítják.
A vádhatóság szerint ügyvédi irodáján keresztül három rendbeli hivatali visszaélésben érintett a turceni-i és a rovinari-i energetikai cégekkel kapcsolatos korrupciós ügyekben, amelyek során az ellenőrző szervek szerint a cégek menedzsmentje összesen mintegy 16-17 millió eurós kárt okozott az államkasszának.
Az ügyészség szerint Șova olyan bizonyítékokat próbált megsemmisíteni, amelyek az érintettségét bizonyítják a két energetikai céggel kapcsolatos korrupciós ügyekben.
Șova ügyvédi irodája 2007-ben kötött szerződést a két, csődközelbe került céggel, amelynek értelmében jogtanácsosként szerződtették. A DNA szerint a volt miniszter rábeszélte a cégek vezetőit, hogy a különböző peres ügyekben – törvénytelen módon – külön szerződésekben bízzák meg ügyvédi irodáját a jogtanácsosi teendők ellátásával. Ennek nyomán Șova mintegy 800 ezer eurónyi honoráriumot, illetve sikerdíjat kapott illegálisan.
Victor Ponta miniszterelnök azért érintett, mert ügyvédi irodája Șova ügyvédi irodájával kötött jogi tanácsadói szerződést a vizsgált időszakban. Ennek részeként
Ezt követően 2011-ben, egy adóhatósági ellenőrzés nyomán a tizenhat hónapnyi együttműködés minden egyes hónapjára Ponta egy-egy olyan jelentést hamisított, amelyek azt hivatottak igazolni, hogy elvégezte a jogi szolgáltatásokat, amelyekért pénzt kapott. A tizenhat dokumentumot a DNA fogalmazása szerint „copy-paste” módszerrel másolták. A DNA szerint Ponta a pénzből egy bukaresti lakóparkban vásárolt két luxuslakást, emellett egy luxusautó lízingelt, összesen 80 ezer lej érvényben. A gépkocsit Șova ügyvédi irodája fizette Ponta kérésére.
A három rendbeli összeférhetetlenség arra vonatkozik, hogy korábbi üzleti kapcsolatuk ellenére háromszor is miniszterré nevezte kis Șovát. Ebben az ügyben – mivel már miniszterelnökként érintett – a képviselőháznak is jóvá kell hagynia a bűnvádi eljárást.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
A jelentős árcsökkenések nyomán felgyorsult keresletnövekedés következtében egyes töltőállomásokon átmenetileg üzemanyaghiány léphet fel – közölte hivatalosan az OMV Petrom.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.