Az UEFA szépen fizet a nemzeti szövetségeknek a győzelmekért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) egymillió eurót kap azért, mert a válogatott kedden legyőzte (2-0) az osztrák csapatot a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában.
Az UEFA honlapja szerint a Eb-re kijutott 24 csapat egyaránt 8 millió euróval gazdagodott, a csoportkörben elért győzelem egy-, míg a döntetlen félmillió eurót ér.
A nyolcaddöntőbe jutás - amelyre jó esélye van Bernd Storck együttesének - további 1,5 millió eurós prémiumot von maga után, míg a negyeddöntős szereplés még 2,5 millió eurót ér. A négy közé jutott csapatok négymillió euróval gazdagodnak, a döntő résztvevői közül a végső győztes további 8, a vesztes 5 millió euróval térhet haza.
Vági Márton, az MLSZ főtitkára korábban úgy nyilatkozott, hogy a tiszta nyereség 30 százalékát osztják szét az Európa-bajnokságon szereplő válogatott játékosai között.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Nagyváradtól alig néhány percnyi távolságra található nagyürögdi erdőbe költözik át a városközponthoz viszonylag közeli jelenlegi helyéről az állatkert – jelentette be csütörtökön az Ebihoreanul.ro helyi portálnak nyilatkozva Florin Birta polgármester.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.

Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.

A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!

– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!

… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!

És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.

A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.

Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.