// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
düh

Pártszékházakat gyújtana fel a diaszpóra, prefektúrát robbantana egy AUR-os politikus – szombati hírek

// HIRDETÉS

Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.

Már a pártszékházak lerombolására buzdítanak egyesek a TikTokon

Bár egyes várakozásokkal ellentétben eddig semmilyen utcai megmozdulást nem szerveztek az elnökválasztás azóta érvénytelenített első fordulóját megnyerő Călin Georgescu hívei, most mégis számos olyan rövid videó jelent meg az újabban sokat emlegetett TikTokon, amelyek hasonló megmozdulásokra szólítanak fel.

A Krónika a G4Mediára hivatkozva azt közli, hogy a tüntetéseket a december 21–22-iki időszakra tervezik, akkor járna le ugyanis Klaus Iohannis elnöki mandátuma. Ezt azonban törvényi erővel hosszabbítják meg addig, amíg újra megszervezik az elnökválasztást – de mivel az egészet elölről kell kezdeni, beleértve a jelöltek jelentkezését, és a kampányt is, ez még várhatóan hónapokig várat magára.

// HIRDETÉS

A békés megmozdulások mellett ugyanakkor agresszív hangok is kihallatszanak a hangzavarból: az egyik, Ígéret a politikai osztálynak című videóban például ez a vészjósló üzenet tétetik közhírré: „December 22-ikén kimegyünk, és leromboljuk a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ összes székházát. Összetörjük és felgyújtjuk őket. Ez a diaszpóra ígérete. Mi szavaztunk.” A készítk ezzel arra utalnak, hogy Georgescu és a szélsőséges pártok támogatottsága éppen a külföldön élő románok körében volt a legnagyobb.

Meghalt Mircea Diaconu színész, volt elnökjelölt

Hetvennégy éves korában elhunyt Mircea Diaconu színész, politikus. Az 1949-ben született Diaconu a bukaresti Színházi és Filmművészeti Intézetben szerzett diplomát 1971-ben. Már 1970-től játszott színdarabokban, és több tucat filmben is felbukkan. 2001–11. között a bukaresti Nottara Színház igazgatója volt – ennek előcsarnokában fogják felravatalozni hétfőn.

2008 és 2012 között szenátor volt PNL-s színekben, majd a rossz emlékű Ponta-kormányban néhány hónapig a kulturális miniszteri teendőket látta el 2012 első felében. Sokan talán arról emlékezhetnek rá, hogy a 2019-es államelnök-választáson független jelöltként indult.

Egyre veszélyesebbek a szélsőségesek: rendőrök nyomoznak a prefektúra székházának felrobbantására buzdító AUR-fejes ellen

Hatósági felügyelet alá helyezték a szélsőséges AUR Beszterce-Naszód megyei szervezetének koordinátorát, Tiberiu Boşutart, miután az a közösségi oldalán a helyi prefektúra épületének felrobbantására buzdította a követőit.

A megyei rendőrség szombaton azt közölte a sajtóval, hogy az ügyel összefüggésben két házkutatást is tartottak Beszterce-Naszód, illetve Suceava megyében. A közlemény szerint a házkutatások során „bizonyító erejű tárgyakat” foglaltak le, akármit is jelentsen ez.

Tiberiu Boşutart így 30 napra hatósági felügyelet alá helyezték, zajlik a nyomozás ellene.

Boşutar különben a december 1-jei választásokon képviselői mandátumot szerzett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro