Persze a kórházi vezetők is levették a részüket.
A fertőtlenítőszer-botrányt kirobbantó tolo.ro oknyomozó portál egészen megdöbbentő részleteket közölt arról, hogy miként működött a Hexi Pharma megvesztegető gépezete. Persze csak akkor megdöbbentő, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy az olyan nagy összegű közbeszerzések, mint amilyeneken a nemrég autóbalesetben meghalt Dan Condrea által ellenőrzött egészségügyi beszállító is részt vett, milyen csúszópénz-fizetési rátával működnek.
A portál egy orvossal beszélgetett, akit az ország egyik legjelesebb mikrobiológusaként mutat be, aki tíz évig dolgozott a Cantacuzino Immunológiai Intézetben, másik tízet pedig egy nagy bukaresti sürgősségi kórházban. Az orvosnő nem vállalta névvel az általa elmondottak ismertetését.
A bukaresti kórházban, ahol dolgozott és a fertőtlenítőszerekért is felelt, szinte az összes, biocid szert forgalmazó cég csúszópénzt fizetett, hogy ő nyerje el a beszállítói szerződést – mondja az orvosnő. Ám a Hexi Pharma itt is kitűnt, mivel tudta, hogy a saját termékei gyengék, így több pénzt tett a borítékba. Mindez a kórházban nyílt titoknak számított, mindenki tudott róla.
Az orvosnő elmesélte, hogy egy alkalommal találkozott Flori Dinuval, a Hexi Pharma vezérigazgatójával, aki egy termékmintát hozott. Az alkoholalapú fertőtlenítőnek azonban nem volt alkoholszaga – mondja az orvosnő, aki szerint Dinu előtte a kórházigazgatónál is járt, aki leokézta a bizniszt, de ehhez a fő mikrobiológus beleegyezése is kellett volna. Ő azonban elutasította a Hexi Pharma termékét. Ezután következett az alábbi párbeszéd Flori Dinuval:
- Nincs értelme, az önök cégének termékei problémásak.
- De önnek nincs joga elutasítani bennünket!
- De igen, szakemberként jogom van ehhez! És ahhoz is jogom van, hogy elutasító jelentést írjak, amelyről tájékoztatom a többi kórházat is.
- Értem. Mennyit adott az Anios?
- Tessék??
- Mennyit adott az Anios? Én dupláját fizetem.
- Mars kifelé!
- Mi?
- Azonnal menj ki! Tűnj el azonnal, de a felvonóval, mert és kirugdoslak az ablakon!
Az orvosnő szerint a kórház vezérigazgatója szakítja a legnagyobb összegű csúszópénzt, ez az összeg elérheti a szerződés értékének a 30 százalékát is, ami több tízezer euró is lehet. Ennek egy részét továbbadja annak a pártnak, amely tisztségben tartja és támogatja őt.
De mások is kapnak: az orvosi igazgató, a közbeszerzési bizottság elnöke, a beszerzési főnök, az epidemiológus orvos, a gazdasági igazgató és a főasszisztens is.
Az orvosnő végül felmondott a kórházban, mivel rájött, hogy ha egyszer kiderülnek a disznóságok, nem a felső vezetők, hanem ők, az orvosok, részlegvezetők viszik el a balhét.
Flori Dinu, a Hexi Pharma vezérigazgatója nem válaszolt a tolo.ro kérdéseire.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.