// 2026. október 16., péntek // Gál

Pár vadászgató politikus olyan vadászati törvényt akar bevezetni, hogy kábé mindent lelőhessenek

// HIRDETÉS

Elsősorban repülő vadra mennének, és már a jogi keretet is kidolgozták a hobbijukhoz.

Az urak a parlamentben úgy gondolták, elmennek vadászni, mint a mondókában a hüvelykujjam, és ehhez egy törvényt is csinálnak gyorsan, hogy nyugodtan lőhessenek gondolkodás nélkül, amerre arccal állnak.

A törvénytervezet értelmében ugyanis elég rossz világ jönne a Románia területén élő vagy itt megforduló madarakra: egy-egy vadász a vadászszezon minden egyes napján akár 25 példányt is kilőhetne a vadászható fajokból, mint például a mezei pacsirta, a fenyőrigó, a vadgerle vagy a fürj. A zöld szervezetek viszont máris a szívgyógyszerük után kapkodnak a tervezet hallatán, szerintük ugyanis ez katasztrofális következményekkel járhat, egész fajokat tüntethet el az ország területéről.

Eddig ugyanis az adott madárfaj hazai vagy itt átvonuló populációjával arányosan határozták meg a kilőhető egyedek számát, így az adott faj túlélése, a populáció stabilitása biztosított volt, az új feltételek mellett viszont a pacsirta például feltétlenül veszélybe kerülne. (Önnek talán furcsa, hogy a mezei pacsirtát egyáltalán vadásszák, de az olasz vendéglők előszeretettel felvásárolják a lelőtt példányokat, ott ugyanis ínyencségnek számít, így elég jó biznisznek minősül.)

Codruț Feher, a Szövetség a Visszaélések Elleni Küzdelemért (Alianța pentru Combaterea Abuzurilor) nevű egyesület egyik vezetője például azt mondja, hogy a törvénytervezetet elsősorban azért dolgozták ki az urak, mert az ő szövetségük például tavaly a bíróságon támadta meg azt a miniszteri rendeletet, amely 36 madárfaj kilövési kvótáit határozta meg, szerintük ugyanis ez nem volt megfelelő a fajok védelmének tekintetében, és ezzel elérték, hogy az illető fajokra az egész idényben nem lehetett vadászni Romániában.

Ez pedig feldühített pár olyan politikust, akik egyben szenvedélyes vadászok is. Mint például a tervezet fő kezdeményezője, a bolgár kisebbség képviselője, Gheorghe Nacov, aki maga is nagy vadász hírében áll. De ott vannak például Chirteș Ioan és Iordache Ion szenátor urak a PNL-ből, akik szintén különféle vadásztársaságok aktív tagjai, és akik már nagyon lőnének valamit.

Ha a törvény élesedik, akkor már csak az alkotmánybíróságon lehet majd megtámadni a különféle kilövési kvótákat, ergo a civilek jóval nehezebben köphetnének bele a vadász urak levesébe.

A törvénytervezetet jövő héten fogják megvitatni a szenátusban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
Krónika

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro