Nem problémamentes az együttélés Sepsiszentgyörgyön a roma és a nem roma közösség tagjai között. Utóbbiak most már panaszlevélben sorolják sérelmeiket a hatóságok előtt. A cikk külön érdekessége, hogy előfordul benne a „zelegorkodás” szó.
Több tucat sepsiszentgyörgyi, az őrkői romateleppel szomszédos utcákban lakó polgár írta alá azt a panaszlevelet, amelyet a városvezetéshez, a megyei és helyi rendőrséghez is eljuttattak, és amelyben az egyre jobban elharapódzó tolvajlásokra, csendháborításokra hívják fel a figyelmet – írja a Székely Hírmondó.
Az Őrkő közvetlen közelében élő megyeszékhelyi polgárok megelégelték az elmondásuk szerint aggasztó méreteket öltő lopást, csendháborítást, fenyegetőzéseket.
„A romák átmásznak a kerítésen, ellopnak mindent, ami a kezükbe akad. A napokban a szemeteskukánkat borították ki a kapu elé, ott kotorásztak a hulladékok között. Amikor rájuk szóltam, megfenyegettek. Az egyik szomszéd kisiskolás gyermeke a kapu előtt biciklizett. Egy purdé az anyjával arra járt, és kérte a kerékpárt. A kicsi nem adta oda, a purdé erre fellökte az apróságot, az anyja meg se szidta. Már most gondok vannak az italozó, éjszaka üvöltözőkkel, de ilyen neveltetés mellett pár év múlva közveszélyes roma fiatalokat „termel” ki az Őrkő” – hangzik a panaszáradat a romák megtorlásától tartó, ezért névtelenségbe burkolózó lakók szájából.
Olyan is előfordult, hogy a lakók fajtiszta kutyáját lopták el a romák, majd arcátlanul felajánlották, hogy váltságdíj ellenében visszaadják a napokig éheztetett, a putri mellé kikötött ebet.
Tischler Ferenc alpolgármester elmondta, a panaszlevél még nem ért el hozzá, de már számos problémával keresték meg őt az Őrkő környékén lakók.
Az alpolgármesternek arra is panaszkodtak, hogy egy Váradi József utcabeli üzletben – nem kocsmában – italt mérnek a romáknak, akik az üzlet előtt a piától felbátorodva zavarognak. Tischler szerint az esetet a fogyasztóvédelemnél kell jelenteni, a hivatal csak akkor tud közbelépni, ha a romák közterületen fogyasztanak alkoholt.
Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője megerősítette, hogy hozzájuk is benyújtották a panaszlevelet, amelyben több tucat környékbeli lakos emel szót a lopások, zelegorkodás ellen. „Megerősítettük a környéken a járőrözést, valamint három térfigyelőkamerát szereltünk fel: így próbáljuk orvosolni a helyzetet” – összegzett Hadnagy.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.