// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Paktummal védenék a kárpátaljai magyarokat

// HIRDETÉS

Az utak előtt a bizalmat kell újjáépíteni Magyarország és Ukrajna között.

Magyarország kisebbségvédelmi egyezményt kötne Ukrajnával – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel Varsóban, ahol ukrán partnerével, Pavlo Klimkinnel tárgyalt egy biztonságpolitikai fórum helyszínén. 

A most bejelentett javaslat szerint a két kormány tartózkodna olyan politika folytatásától, amely egy nemzeti közösség asszimilációjához vezethet és amely egy-egy térségben megváltoztatná a nemzetiségi összetételt. Az egyezmény szabad nyelvhasználatot biztosítana a nemzetiségeknek 

  • a vallásgyakorlás, 
  • a kultúra, 
  • az oktatás
  • és a közigazgatási intézkedések esetében.

Az ukrán fél egyelőre a javaslat tanulmányozására tett ígéretet – mondta el Szijjártó Péter, aki reméli, hogy a következő, december 7-i milánói találkozón a magyar és az ukrán fél a tervezetet már érdemben, részleteiben is megvitathatja.

Világos, hogy „a bizalom újjáépítéséhez kis lépéseken keresztül vezet az út” – húzta alá a miniszter. Pozitívnak értékelte, hogy az ukrán parlament honlapjáról lekerült az az aláírásgyűjtési petíció, amelynek révén a magyar nemzeti közösség deportálását akarták volna kezdeményezni Kárpátaljáról. Elmondta, Klimkinnel nemrégen egyetértettek abban, hogy a petícióra a „gusztustalan kifejezés sem lett volna túlzás”.

Pozitívnak értékelte azt is, hogy „a magyar nemzeti kisebbség vezetőivel szemben kihelyezett, hazug óriásplakátok ügyében” az ukrán hatóságok nyomozást kezdeményeztek.

Megállapodás született arról, hogy az ukrán kormány kinevez egy, a határon átnyúló gazdasági együttműködésért felelős kormányzati tisztségviselőt. Szijjártó Péter „a bizalmi alap újraépítésének jegyében” jelezte Klimkinnek, hogy Budapest készen áll annak az 50 millió dollár értékű hitelkeretnek az aktivizálására, amelyből útépítést finanszíroznának Kárpátalján. 

Magyarország kész annak a programnak a folytatására is, amelynek a keretében több ezer, a kelet-ukrajnai harcokban érintett családból származó gyerek táborozhatott eddig a Velencei-tónál, és továbbra is évente száz államilag finanszírozott ösztöndíjat biztosít az ukrán hallgatók számára a magyar egyetemeken – sorolta a miniszter.

„Magyarországnak az az érdeke, hogy a kialakult konfliktust minél előbb meg tudjuk oldani” – szögezte le Szijjártó Péter. Úgy vélte: ez jó lenne mindenkinek, nemcsak Ukrajnának és Magyarországnak, hanem elsősorban a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösségnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro