// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos

Ötödjére vonták karantén alá a községet, a helybéliek megunták, bírósághoz fordultak

Újszentesen tudják csak igazán, milyen is a csiki-csuki állapot.

Nem lennénk a Temes megyei újszentesiek (Dumbrăvița) helyében: a járványhelyzet kezdete óta a községet már négyszer vonták karantén alá, s szerda hajnaltól az ötödik kéthetes vesztegzárat is elrendelték a településen. Nem csoda tehát, hogy a helybéliek megunták a dolgot (idén ez a harmadik karanténélményük), olyannyira, hogy Horia Bugarin polgármester már azt is bejelentette, bíróságon próbálják elérni a korlátozások feloldását. Az elöljáró szerint teljesen fölösleges karanténosdit játszani, mivel a lakosság 90 százaléka amúgy is Temesváron dolgozik, ráadásul közel ezer diák is a megyeszékhelyre ingázik – ők a karanténszabályok értelmében igazolással elhagyhatják a települést, szóval a forgalom szempontjából nincs sok értelme a vesztegzárnak. Kedden este egyébként az újszentesi iskola diákjainak a szülei a községháza elé vonultak tiltakozni a vesztegzár ellen, ami többek közt azt is jelenti, hogy az iskolák és az óvodák ismét bezárnak.

Temes megye – mint ismeretes – hetek óta vezeti a fertőzöttségi ráta alapján összeállított országos listát, ott Újszentesen kívül – ahol 7 eset jut ezer lakosra vetítve – szerdán Niczkyfalva, Sándorháza és Temesság is karanténba került.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro