Forrás: Google Maps
Forrás: Google Maps
Călin Georgescu anyja, Aneta Popescu legionárius volt, tokkal-vonóval.
A Gázai övezetben vasárnap tűzszünet lépett érvénybe, Izrael és a Hamász között megállapodás született túsz- és fogolycseréről. Vasárnap a Hamász három túsz nevét tette közzé, akiket szabadon enged első körben a tűzszünet időszaka alatt, cserébe Izrael kilencven palesztin foglyot ad át.
Három nőről van szó, akik közül egy román-izraeli kettős állampolgár: Doron Steinbrecher, 31 éves állatorvos-asszisztens, akit 2023. október 7-én rabolt el a Hamász. Simona Steinbrecher, Doron édesanyja nem sokat tudott túszul ejtett lányáról. Tavaly a bukaresti Choral zsinagógában tartott megemlékezésen mondta el, hogy lánya az ágya alá bújt, amikor a terroristák betörtek a lakásába. Doron talált időt arra, hogy egy utolsó hangüzenetet küldjön szeretteinek arról, hogy elrabolták. Simona szerint az elrablást követő 107. napon látta először lánya arcát a Hamász által közzétett videóüzenetben.
A második szabadon engedett túsz a 28 éves Emily Damari, aki szintén kettős állampolgár, az izraeli mellett brit is, a harmadik pedig az 23 éves Romi Gonen, aki diplomáciai források szerint romániai gyökerekkel rendelkezik.
A Vöröskereszt szerint mindhárom nő egészséges állapotban van.
Egy magyar-izraeli kettős állampolgárságú kétgyerekes férfiről, Omri Miranról nem lehet tudni még semmit, szabadon engedését csak remélni lehet. A hathetes tűzszüneti megállapodás szerint a Hamásznak 33 foglyot kell szabadon engednie. Vasárnap Izrael 90 palesztin foglyot engedett szabadon, ebből 69 nő és 21 serdülőkorú fiú.
Részletek a HotNews portálon; a fogolycseréről és a tűzszünet fejleményeiről élőben a Reuters közvetít.
A korábbi román elnökválasztáson függetlenül induló szélsőjobbos Georgescuról már tudjuk, hogy finoman szólva is erősen relativizálja Corneliu Zelea Codreanu román legionárius vezér politikában betöltött szerepét.
Az is kiderült időközben, hogy Georgescu édesanyja, Aneta Popescu tagja volt egy legionárius fészeknek. Florian Bichir történész, a B1TV Check Media című műsorának vendége mondta el, hogy évek óta vannak dokumentumai, amelyek azt bizonyítják, hogy Aneta Popescu, Călin Georgescu édesanyja legionárius volt, miközben a mezőgazdasági minisztérium tisztviselője volt.
– mondta Bichir, aki a műsorban több dokumentumot is bemutatott, amelyek a CNSAS (Állambiztonsági Iratok Történeti Levéltára) archívumából származnak.
A Máramarosi-havasokból mentett ki a hegyimentő-szolgálat öt ukrán állampolgárt, akik már tizenegy napja voltak fenn a hegyen, miután a hegyvidéken húzódó határ román térfelére szöktek át.
Az alpesi határvonal 1900 méteren fekszik, ahonnan tegnap este óta a vasárnap kora reggeli órákig kutató-mentő akciót hajtottak végre a Bistra falu - Polonica-csúcs térségében öt 24, 25, 31, 35 és 50 éves ukrán állampolgár megtalálása és visszaszerzése érdekében.
Az hegyen rekedt emberek a segélyhívót tárcsázták, a máramarosi hegyimentők munkatársai megtalálták őket, akiktől segítséget kértek, mondván, hogy több mint 11 napja a hegyekben tartózkodnak és kétségbeesetten próbálnak elmenekülni a hazájukban dúló háború elől.
Az öt ukrán állampolgárnál ugyan nem volt már élelem, de jól felszereltek voltak. Akkor jöttek rá, hogy eltévedtek a hegyvidéken, amikor saját nyomaikat fedezték fel, amikor megpróbáltak leereszkedni. Körülbelül 5 órás keresés után találták meg őket, és szerencsére nem voltak komolyabb egészségügyi problémáik, csak vizesek és enyhén hipotermiásak voltak, ezért a mentők teával és szendvicsekkel kínálták őket, majd felkészültek arra, hogy lehozzák őket a hegyről.
– mondta Dan Benga, a máramarosi hegyimentő-szolgálat igazgatója. Az öt ukránt a hegy lábánál ismét orvosi vizsgálatnak vetették alá, de mivel semmilyen problémájuk nem volt, az illetékes hatóságok őrizetbe vették őket, akik jelenleg is gondoskodnak róluk. Mentésükben segítségükre volt a máramarosi speciális távközlési szolgáltatás, illetve a visóvölgyi határrendészet.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.