// 2026. november 3., kedd // Győző

Öt nap a Körösök völgyében

// HIRDETÉS

Ha szereted az izgalmakat, a sportot és a természetet, akkor a Körösök Völgye Határtalan Vándortúrát neked találták ki. Még lehet csatlakozni a jövő héten kezdődő ötnapos programhoz.

Negyedik alkalommal rendezik meg a Körösök Völgye Határtalan Vándortúrát, melynek résztvevői öt nap alatt, gyalog, kerékpáron és vízen egyaránt a határon átívelő gyönyörű Körösök völgyének egyedülállón gazdag és sokszínű, organikus és kulturális egységére akarják  felhívni a figyelmet, a Bihari-hegységtől indulva, egészen Békés városáig követve a Fekete-Köröst.

Az eredetileg egyszeri alkalommal eltervezett, 2011-ben meghirdetett eredeti program a schengeni határnyitás reményében lett megszervezve a Százlábú Egyesület, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület mint ötletgazdák és főszervezők, valamint Belényes és Békéscsaba testvérvárosok önkormányzatainak rendezésében, melyhez lelkesen csatlakoztak a Fekete-Körös menti települések, Köröstárkány, Belényesújlak, Tenke, Gyanta és Nagyzerind református közösségeinek tagjai és elöljárói. Ennek a tájnak a szokásosnál is gazdagabb környezeti és természeti értékein kívül az itt élők történelmi, néprajzi, vallási és kulturális sokszínűsége is előtérbe került.

Bár a remélt schengeni határnyitás a mai napig nem vált valóra, de a Határtalan Vándortúra „kinőtte” eredeti célját és önálló életre kelt, évente újabb lelkes részvevőkkel bővülve az egész Kárpát-medencéből, de még Németországból is akadt résztvevő. A Körösök Völgye Határtalan Vándortúra évek óta a pünkösdi ünnepkörben folyik, mely ezáltal szimbolikus jelentőséggel is bír, idén június 4–9. között tartják meg, előreláthatóan több mint 300 fős részvétellel.

Pénteken sajtótájékoztatót tartottak Köröstárkányban, ahol Zanócz Róbert főszervező  elmondta: a vándortúra szimbolikusan június negyedikén, a nemzeti összetartozás napján veszi kezdetét délelőtt 11 órai találkozóval Köröstárkányban. A kezdeti gyalogtúrán a Fekete-Körös forrásvidékén, a Vaskohsziklás-Biharmező felől a Bihari-hegységbeli Szentháromság vízesés elérése a cél, majd este Köröstárkányban közös programban vesznek részt a jelenlévők. A következő napokban (június 5–9.) már vízen is folytatódik a kalandos és látnivalókban gazdag túra, három nap alatt jutnak el az evezősök a romániai szakaszon Nagyzerindig, majd az utolsó napon kerül sor a „zöldhatáros” határátkelésre Antnál, ahol a Körös négy kilométer hosszan, természetes vízi határ Magyarország és Románia között. Befejezésképpen, június 9-én (pünkösdhétfőn) érkeznek meg a résztvevők Békés városába. A rendezők szívesen várnak minden csatlakozni kívánó természetbarátot vagy csoportot, akár csak egynapos vagy részleges program erejéig, a megadott időpontok szerint.

Mint Zanócz Róbert kifejtette, a vándortúra elsődleges célja felhívni a figyelmet a Körösök völgyére, mely mint a Kárpát-medence mértani középpontja, és természetes tájegységként, egy egységes geomorfológiai és ökoszisztémán felül, sajátos és sokszínű néprajzzal, történelemmel és hagyományokkal rendelkezik. Ez elősegíti az országok és népek közös társadalmi szerepvállalását, és ezáltal példaértékű is tud lenni. Szeretnék egyúttal ezeket az értékeket a köztudatba bevinni, nem elhanyagolván a kiaknázható turisztikai és térségi gazdaságélénkítő lehetőségeket sem.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro