// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Öt év után újra bajnok lett a Csíkszeredai Sportklub

// HIRDETÉS

Tizenhatodik alkalommal nyerte meg az aranyérmet a székelyföldi hokicsapat.

Öt szűk esztendő ért véget a csíki hokiban ezen a tavaszon, hiszen 2013 óta sem bajnokságot nem tudott nyerni a Sportklub, sem a Mol Liga rájátszásába nem jutott be. Idén viszont először immár Erste Liga névre hallgató nemzetközi sorozatban jutott el a bronzéremig, majd csütörtökök este a romániai döntő hatodik meccsét hosszabbításban megnyerve a bajnoki címet is visszahódította Brassótól. A Corona otthonában rendezett meccset a Sportklub hosszabbítás után nyerte 4-3-ra, a győztes gólt Fodor Csanád lőtte a „hirtelen halál” 14 percében.

A csíkszeredai siker alapját a korábbinál sokkal sikeresebben kiválasztott idegenlégiósok jelentették. A korábban főleg a cseh és szlovák piacról vásárolgató Sportklub ezúttal elsősorban orosz veteránokat igazolt, akik korábban több száz mérkőzést játszottak a világ második legerősebb bajnokságának számító KHL-ben. Közülük is kiemelkedett az észak-amerikai profi ligát (NHL) is megjárt 39 éves Pjotr Scsasztlivij, aki a bajnoki döntő hat meccsén 8 góllal és 7 gólpasszal a csíkiak legeredményesebb játékosa volt. A 2007-es világbajnokságon az orosz válogatott csapatkapitányi tisztségét is betöltő hokist egyébként az Erste Liga legjobb csatárának is megválasztották a szezon végén.

A román bajnoki döntő eredményei:
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 9-7
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 6-5 (hosszabbítás után)
Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub 2-1 (hosszabbítás után)
Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub 1-10
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 2-3
Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub 3-4 (hosszabbítás után)
A román hokibajnokság végeredménye: 1. Csíkszeredai Sportklub, 2. Brassói Corona, 3. Bukaresti Steaua, 4. Gyergyószentmiklósi Progym, 5. Galaci Dunarea, 6. Sportul Studentesc.
Az Erste Liga végeredménye: 1. MAC Budapest, 2. DVTK Jegesmedvék, 3. Csíkszeredai Sportklub, 4. Brassói Corona, 5. Dunaújvárosi Acélbikák, 6. Újpesti TE, 7. Ferencváros, 8. Fehérvári Titánok, 9. Vienna Capitals II. 
 
Fotók: Manases Sándor

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro