Nemcsak a spicces gépjárművezető, az egyik rendőr is büntetést kapott.
A helyi önkormányzatok alá tartozó rendvédők és az állami rendőrök közreműködése soha nem volt példásnak nevezhető – ezen egy világjárvány sem változtat. Egy meglepő konstancai eset a bizonyíték erre, mely a napokban történt egy gépjármű sofőrjének és további két utasának megbüntetése közben.
A helyi rendőr csak a munkáját végezte, amikor megállított egy autót, hogy ellenőrizze, a benne utazó személyek rendelkeznek-e saját felelősségre kitöltött nyilatkozattal, enélkül ugyanis nem lehet elhagyni a lakást. Kiszimatolta, hogy a gépjárművezető szeszes italt fogyasztott, ráadásul jogosítvány nélkül ült a volánhoz, egy helyi rendőr hatásköre azonban nem terjed ki arra, hogy emiatt büntessen, ezért az állami rendőrség segítségét kérte.
A helyszínre érkező közlekedési rendőr elvégezte az alkoholtesztet, mely igazolta a helyi kolléga gyanúját és a sofőr ittasságát. A jegyzőkönyv kitöltése után véget is érhetett volna a történet, de nem így lett. A helyi rendőrt irritálta, hogy a közlekedési rendőr az ő személyi igazolványát is elkérte, hogy írja bele az adatait a jegyzőkönyvbe, és nem volt hajlandó átadni az okmányát, ezért ő is kapott egy 500 lejes büntetést…
A konstancai rendőrség most előzetes eljárást indított annak megállapítására, hogy történt-e kötelezettségszegés valamelyik fél részéről, de a jegyzőkönyv törvényességét csak a bíróság vizsgálhatja meg.
Jó, hogy a köz védelmének ellátása közben ilyesmire is jut idejük a hatóságoknak.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.

Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.