// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Orosz kézre került Luhanszk

// HIRDETÉS

Az oroszok már nem a spájzban, hanem Luhanszkban vannak. Az utolsó ukrán zászlóalj is elhagyta a kelet-ukrajnai várost.

Az utolsó ukrán katonai egység is elhagyta Luhanszkot. A kelet-ukrajnai várost teljesen ellenőrzésük alá vonták a Moszkva-barát szakadárok. Ez a zászlóalj volt az utolsó katonai alakulat, amely védte állásait a megyeszékhelyen, de miután csütörtökre virradóra a szakadárok tűz alá vették és teljesen megsemmisítették ottani támaszpontjukat, a katonáknak vissza kellett vonulniuk, el kellett hagyniuk a várost – idézte az UNIAN hírügynökség Anton Sapovalt, a Kijiv-12 zászlóalj parancsnokhelyettesét.

Sapoval elmondta, azt a parancsot kapta feletteseitől, hogy tartsanak ki a végsőkig, de ő mégis úgy döntött, hogy kivonja a katonáit. Biztos abban, hogy helyes döntést hozott, ellenkező esetben ugyanis szerinte

katonák százai haltak volna meg.

Információi szerint a szakadárok éjszakai támadásának voltak halottjai és sebesültjei is, de számokat nem közölt.

Az ukrán média közben csütörtökön arról is hírt adott, hogy egy odesszai bíróság döntése alapján dezertálásért őrizetbe vették a Prikarpattyja ukrán zászlóalj parancsnokát. Vitalij Komart azzal vádolják, hogy a Donyeck-medencében zászlóaljával együtt elhagyta a harcteret Ilovajszk városánál, ahol az eddigi legsúlyosabb veszteségeket szenvedték el az ukrán fegyveres erők. A kijevi média arról is hírt adott csütörtökön, hogy az ukrán fegyveres erőknek el kellett hagyniuk a Donyeck megyei Debaljcevét is, miután

több ezer orosz katona közelítette meg a várost,

és orosz haditechnika összevonása zajlik a térségben. 

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője keddi kijevi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az április közepén kezdődött terrorellenes hadműveletben eddig összesen 837 ukrán katona halt meg, a sebesültek száma pedig meghaladja a háromezret. A szakadárok viszont azt állítják, hogy ezek a számok valótlanok. Szerintük

csak augusztus folyamán 3600 ukrán katona esett el vagy sebesült meg a harcokban.

Petro Porosenko ukrán elnök a NATO-csúcson azt mondta: ha pénteken Minszkben megállapodás születik Ukrajna, Oroszország és az EBESZ képviselői között, akkor tűzszünetet rendel el – írja az Index. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro