// 2026. április 8., szerda // Dénes

Őrizetben töltötte az éjszakát Piedone

// HIRDETÉS

A Colectivben történt tűzeset miatt a kerületi polgármester mellett a pirotechnikai cég tulajdonosait és alkalmazottait is őrizetbe vették.

Őrizetbe vette pénteken a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Critian Popescu Piedonét, Bukarest negyedik kerületének két nappal korábban lemondott volt polgármesterét, aki kiállította a múlt heti, 35 halálos áldozatot követelő tűzvészben leégett Colectiv klub működési engedélyét.

A DNA csütörtökön vette át a vizsgálatot a legfőbb ügyészségtől a szórakozóhely működési engedélyének kiadása és a dokumentumban foglalt feltételek betartatása ügyében. A vádhatóság többórás kihallgatás után péntek éjszaka elrendelte Piedone őrizetbe vételét, és

előzetes letartóztatását kezdeményezte.

Az ügyészek szerint a volt elöljáró a tűzrendészeti szabályokat figyelmen kívül hagyva, törvénytelenül adott működési engedélyt a klubnak, és ezzel hivatali visszaélést követetett el, amellyel több mint 60 ezer lejnyi jogtalan haszonhoz juttatta a részvényeseket. A klub tulajdonosait már kedden előzetes letartóztatásba helyezték.

Pénteken őrizetbe vették annak a pirotechnikai cégnek a tulajdonosait és alkalmazottait is, amely a végzetesnek bizonyult tűzijátékot rendezte a múlt pénteki rock-koncerten. A Colectiv klubban dolgozó pirotechnikusokat gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, a cég két részvényesét pedig azzal, hogy a tragédia hajnalán megpróbálták eltüntetni az őket terhelő bizonyítékokat.

Már a tragédia másnapján kiderült:

a klubnak nem volt tűzrendészeti engedélye, a teremben nem voltak vészkijáratok.

A román előírások szerint a teremnek hat kivilágított vészkijárattal kellett volna rendelkeznie, ezzel szemben egyetlen használható ajtaja volt. A mennyezetre sem építették be az előírt füstérzékelős automata oltóberendezéseket, sőt, a hangszigetelés – feltehetően takarékossági okokból – gyúlékony anyagból készült.

A Colectiv klub tulajdonosai úgy kerülték meg a tűzoltósági engedély igénylését – amelynek megszerzésére nem lett volna esélyük – hogy egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kértek és kaptak engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell a tűzoltóságtól is engedélyt kérniük. Az egy éve működő Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.

Fotó: cotidianul.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro