// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Őrizetbe vették a román bűnözőt, aki miatt román turisták tucatjait zsuppolták haza Mexikóból (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

A Cápa egy ideig nem úszkálhat szabadon.

Egy időre sikerült kivonni a forgalomból azt a román bűnözőt, aki minden idők egyik legkiterjedtebb és legjövedelmezőbb bűnszervezetét hozta létre Mexikóban: a Cápa becenéven ismert Florian Tudort a hírek szerint csütörtökön este őrizetbe vették Mexikóban.

Az örömhírt a közép-amerikai ország főügyészsége jelentette be.

Tudor ellen Romániában is elfogatóparancs van érvényben, és a kiadatását is kérték.

A mexikói hatóságok pénzmosás és gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak ellene.

Mi is megírtuk, hogy még az év elején óriási botrány robbant ki, miután számos, Mexikóba utazó román turista azzal szembesült, hogy a helyi hatóságok a román útlevelet meglátva már a cancúni repülőtéren félreterelték, majd embertelen körülmények között tartották őket mindaddig, amíg az első kéznél levő géppel vissza nem zsuppolták őket Romániába.

Mint kiderült, mindezt a craiovai illetőségű Tudornak köszönhették, aki bandájával együtt csillagászati, egymilliárd dollárt meghaladó összeget loptak az évek során a Mexikóba látogató turistáktól, miután meghekkelték az üdülőtelepeken és azok közelében elhelyezett bankjegyautomatákat.

A pénz egy részét szó szerint elásták Craiován,

a többit ingatlanokba fektették Mexikóban, az Egyesült Államokban és Brazíliában.

Mint megírtuk, a sokat mondóan csak Cápának becézett Florian Tudor és román társai még mexikói léptékkel mérve is nagyszabású bűncselekményeket követtek el a közép-amerikai országban.

Az illetékes mexikói hatóság, a Pénzügyi Megfigyelési Egység vezetője még februárban bejelentette: az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozóirodájával (FBI) közösen folytatott nyomozás eredményeként 79, a román bűnbandához köthető személy és cég bankszámláját zárolták.

Emellett feljelentést tettek a legfőbb ügyészségen Tudor és bűntársai ellen pénzmosás vádjával.

Az FBI még tavaly februárban kereste meg a mexikói illetékeseket, hogy kövessék nyomon Tudor és két alvezére, Adrian Constantin Tiugan és Adrian Ninel Enăchescu pénzügyi tranzakcióit.

Ennek nyomán számos belföldi és nemzetköz ügyletet regisztráltak, amelyek kolosszális összegeket mozgattak meg.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a banda

legalább évi 240 millió dolláros törvénytelen pénzforgalomban érintett globális szinten.

A nyomozás középpontjában egy Adrian Constantin Tiugan által 2013-ban létrehozott cég áll – nevezett úriember ellen egyébként több nemzetközi elfogatóparancs és érvényben van olaszországi és vatikáni bankautomaták kirablása miatt.

Az általa egy szintén román nemzetiségű, drogcsempészetben érintett személy személyi adatait felhasználva alapított cég 2014-ben szerződést kötött a Multiva Bankkal bankautomaták telepítéséről.

A bankautomatákat aztán a banda tagjai meghekkelték, és

rengeteg pénzt – 1,2 milliárd dollárt – loptak le a Mexikóba utazó turisták számláiról

2014 és 2019 között.

A jelek szerint a Cápa most egy ideig nélkülözni fogja az elmúlt években élvezett luxust.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro