// 2026. november 7., szombat // Rezso

Orbanék csak odaadnák Verespatakot az UNESCO-nak, de ha nem iparkodnak, kifutnak a határidőből

// HIRDETÉS

A világörökségi listára való felterjesztést annak idején a PSD vonta vissza.

A PNL-kormány támogatja Verespatak felvételét az UNESCO világörökségi listájára, az ottani arany után ácsingózó kanadai Gabriel Resources vállalatnak pedig csucsu.

Ludovic Orban kedden felszólította a művelődési minisztériumot és egyéb érintett intézményeket, vizsgálják meg a 2018-ban a PSD által elakasztott folyamat folytatásának lehetőségeit.

Közben a román építész kamara hivatalos átiratban szólította fel a kormányt a folyamat újrakezdésére. Szerintük az UNESCO-bizottságnak a szabályok szerint a 2018 nyarától számított három év áll rendelkezésére a pályázat elbírálására, a folyamat újrafelvételéhez viszont a kulturális tárca újratárgyalási kérelme szükséges, amelynek leadási határideje január 31-én lejár.

A Fehér megyei település, annak épített öröksége és az ottani római kori aranybányák világörökségi listára való felvételéhez szükséges pályázatot még a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány kulturális minisztere, Corina Șuteu nyújtotta be mandátuma utolsó napján. Az őket váltó PSD-kormány azonban megakasztotta a folyamatot, arra hivatkozva, hogy a Verespatakon és környékén nemesfémet kitermelni akaró, kanadai Gabriel Resources 4,4 milliárd dollár kártérítést követel Romániától, amiért 15 év huzavona után Bukarest megakadályozta a beruházás megvalósítását.

Akkor a Mentsétek meg Verespatakot szervezet nemzetközi jogászokat kérdezett meg az üggyel kapcsolatban, akik szerint, a felvétel a világörökségi listára nem befolyásolná a pert, mert abban csak azokat a döntéseket veszik figyelembe, amelyeket a per megindítása előtt hoztak a felek.

A PSD-s fejesek azonban suttyomban kaphattak pár ígéretet holmi busás kenőpénzekről, mert a Dăncilă-kormány a közfelháborodás és a tüntetések dacára is a folyamat felfüggesztését kérte, a 2018-as bahreini UNESCO-találkozón pedig Azerbajdzsán indítványa is segített abban, hogy félretegyék a pályázatot, az ottani küldöttek ugyanis felhívták a figyelmet, hogy nem lehet a világörökség része egy település vagy régió, ha az ország, amelynek területén fekszik, ebbe nem egyezik bele.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro