// 2026. november 7., szombat // Rezso
vegyesen

Orbán Viktor Bukarestben járt, a román sajtó összeesküvés-elméleteket gyárt, a vonatok meg késnek – hírmix

// HIRDETÉS

Marcel Ciolacu Bukarestben találkozott a Tusványosra igyekvő Orbán Viktorral, és állítólag egy fontos projektről is tárgyaltak.

Orbán Viktor Bukarestben járt

Marcel Ciolacu román miniszterelnök magánebéden fogadta szerdán Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. Bár a román kormányfő sajtóosztálya előzőleg nem jelentette be a találkozót, utólag egy közleményben tudatták, hogy a két miniszterelnök többek között egy olyan közös infrastrukturális beruházásról tárgyalt, amely mindkét ország gazdaságának jót tenne. Hogy ez miben áll, azt nem részletezték, de a Digi24 kormányzati forrásoktól megtudta, hogy egy Budapest és Bukarest között tervezett TGV típusú gyorsvasút építéséről van szó, amelyről már korábban is szó volt, csak aztán a pandémia és az ukrajnai háború elodázta a terveket. Az értesülés hitelességét az is alátámasztja, hogy a találkozón a két kormányfő és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mellett Sorin Grindeanu közlekedési miniszter is derűsen bájmosolygott.

Orbán Viktor egyébként a Tusványosi szabadegyetem miatt érkezett az országba, amely szintén szerdán vette hivatalosan kezdetét, és amelyen Orbán hivatalosan szombat délelőtt tartja meg hagyományos, a helyi szlengben Orbán-koncertként emlegetett beszédét. A Tusványos szerdai megnyitóján egyébként az derült ki többek között, hogy Magyarország az egész Kárpát-medencére kiterjeszti, és összesen mintegy 400 millió forinttal támogatja a tavaly Erdélyben útjára indított, gyerekeknek szóló lovasprogramját.

Bukarestben megint nagyon gyanúsak a magyarok

A Tusványosi szabadegyetem, illetve Orbán Viktor ittléte ürügyén a román sajtó is rácuppant a hírre, hogy egy magyarországi finanszírozású magánvállalkozás keretében létrejött kis repülőtéren máris landolt (hétfőn) az első kisgép a gyergyóremetei – még mindig épülő – repülőtéren. A Bukaresti újságírók azonban nem abban látták a hír hírértékét, hogy az eddigi 8–9 órás kényelmetlen zötykölődés helyett ezentúl mindössze másfél óra alatt lehet majd eljutni Budapestről Hargita megyébe, illetve fordítva, hanem abban, hogy a beruházás mögött az egyik legtehetősebb magyar üzletember, Balázs Attila, a Bayer cégcsoport vezetője áll, aki a landolásnál személyesen is jelen volt, és kijelentette, hogy jövő évtől napi két járatot indítanak Budapest és Gyergyóremete között, az egyiket a cégük alkalmazottai számára, a másikat pedig a nagyközönségnek. Az első, harminc személyt szállító gép különben Kolozsváron is leszállt a kötelező határellenőrzés miatt, de ha Romániát felveszik a schengeni övezetbe, a menetidő még inkább lerövidül.

Tavaly két és fél évvel többet késtek a vonatok, mint tavalyelőtt, így már egy év alatt több mint 8 évet késtek ¯\_(ツ)_/¯

Nagyon elkelne az a Budapest–Bukarest gyorsvasút, mert tavaly például még sokkal többet késtek a romániai (állami) vonatok, mint tavalyelőtt. Míg 2021-ben összesen 3,4, addig a legfrissebb összesítés szerint 2022-ben már 4,3 millió percet késtek a CFR személy- és teherszállító szerelvényei összesen, ami csaknem 8,2 évnek felel meg egyetlen év alatt. Ha ez nem időutazás, akkor semmi nem az.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro