Az egészségügyi minisztérium szakemberei júniustól ajtóról ajtóra járnak azokon a településeken, ahol a legsúlyosabb a járványhelyzet.
Sorina Pintea egészségügyi miniszter Nagyváradon arról beszélt, hogy nem várhatnak tovább, valószínű éppen a nemzetközi gyereknap alkalmával ajtóról ajtóra kampányt indítanak a kanyaró ellen.
„Ajtóról ajtóra járunk és a kampányt ott kezdjük, ahol alacsony az oltottsági szint és járványgócok vannak. (...) Az UNICEF-fel együtt kidolgoztunk egy szabályzatot, amit miniszteri rendeletben megjelentetünk, még mielőtt elkészül az oltástörvény, hisz már 52 személy halt meg kanyaróban, és ezen a héten is 192 új esetet regisztráltunk. A kampányt valószínűleg június 1-jén indítjuk” – mondta Pintea.
A miniszter részt vett pénteken Nagyváradon a Cseke Attila által kezdeményezett Dr. Mózes Károly-díj átadásán. Ezt az elismerést azok a Partiumban tevékenykedő asszisztensek érdemelhetik ki, akik betegápoló munkájukkal kivívták nemcsak az orvostársadalom, de a helyi közösség tiszteletét is. Idén három nagyváradi és egy szatmárnémeti asszisztens részesült a díjban.
Az országban 2016 szeptembere óta tombol a kanyarójárvány. Azt követően robbant ki, hogy 2014-ben romániai szülők tömegesen kezdték megtagadni a kanyaró elleni vakcina beadását gyermekeiknek, de a vakcinaellátással is gond volt. A beoltott gyerekek aránya így egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent.
A kanyarós esetek számának jelentős mértékű növekedése az európai hatóságokat is aggasztja, az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) és az Európai Orvostudományi Akadémiák Szövetsége (FEAM) tíz pontban sorolja fel javaslatait az átoltottság mértékének javítására az Európai Unióban. Szerintük az EU-ban mostanában kitört kanyarójárványok azt jelzik, hogy
Az alacsony mértékű átoltottság a gyermekek és felnőttek más, védőoltással szintén elkerülhető, de veszélyesebb közegészségügyi problémát jelentő betegségekkel szembeni védettségét is veszélyeztetheti, mint például gyermekbénulás, torokgyík, rubeola, szamárköhögés, B típusú Haemophilus influenzae, pneumococcus- és meningococcus-fertőzések – figyelmeztetnek.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.