// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Öngyilkos lett az egyik argeși férfi, akit rabszolgaként tartottak fogva

// HIRDETÉS

Attól félt, hogy az őt láncon tartó és törvénytelenül dolgoztató bűnszövetkezet tagjai bosszút állnak rajta.

Az Argeş megyei Berevoeşti településen idén júliusban számolták fel azt a 34 személyből álló bűnszövetkezetet, amely a Szervezett Bűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) szerint mintegy 40 személyt tartott fogva, bántalmazott, alázott meg és kényszerített munkára 8 éven keresztül. Hiába szabadultak ki a fogva tartottak, üldöztetésük ezzel nem ért véget. Az egyik 54 éves egykori rab amiatt lett öngyilkos, mert a jelenleg őrizetben lévő gyanúsítottak családtagjai megfenyegették – írja a Mediafax.

Szabadulása után a férfi elmenekült a szülőfalujából, mert attól félt, hogy a rokonok megölik őt. Néhány nappal ezelőtt tért vissza, de továbbra is veszélyben érezte magát, ezért felakasztotta magát egy közeli erdőben. Holttestét hétfő este találták meg, és minden jel arra mutat, hogy saját kezűleg vetett véget életének. Az eset a DIICOT ügyészeinek figyelmét is felkeltette.

Az Argeş megyei kormányhivatal jelentést készített a Berevoeşti-i rabszolgatartókról, melyben egy 2015 november elsején elhunyt ismeretlen személyről is írnak, akit a gyanú szerint halálra dolgoztattak. Az ismeretlen ügyében is nyomoz a rendőrség. A jelentésben az is szerepel, hogy a település polgármestere tudott arról, hogy a gyanúsítottak többek között kiskorúakat kényszerítenek munkára, mégsem tett semmit a megmentésükre.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.