// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

Olyan román filmdömping lesz Cannes-ben, mint még soha

// HIRDETÉS

Európa legnagyobb filmfesztiválján idén különösen erős a mezőny.

Kelet-Európát a románok képviselik a május 11. és 22. között zajló, 69. Cannes-i Filmfesztiválon. Ilyen még nem volt: a versenyprogramban egyenesen két román játékfilm szerepel, mindkettőnek a rendezője régi motoros a Cannes-i szemlén.

Cristian Mungiu 2007-ben már hazavitt egy Arany Pálmát a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjéért, most az Érettségi (Bacalaureat) című alkotásával pályázik ugyanarra. Cristi Puiu, aki szintén visszatérő vendég a vörös szőnyegen – a Lăzărescu úr halálával elnyerte az Un Certain Regard szekció fődíját –, most a Sierra Nevada című új filmjével igyekszik elvinni a pálmát a világ filmművészetének krémje elől.

Mert Cannes-ban idén igencsak erős mezőny gyűlt össze a versenyszekcióban: ott lesz többek közt Pedro Almodóvar, a Dardenne testvérek, Xavier Dolan, Jim Jarmusch, Ken Loach, Park Chan-wook, Paul Verhoeven, Nicolas Winding Refn új opusza is.

És ha ez nem lenne elég a dicsőségből, az Un Certain Regard szekcióban is van román film: Bogdan Mirică Kutyák (Câini) című mozijával száll versenybe a kísérletezőbb kedvű alkotások kategóriájában.

Magyar film idén nincs versenyben a franciaországi filmszemlén.

A cannes-i fesztivál május 11-én Woody Allen legújabb filmjének, a Café Society című alkotásnak a bemutatójával veszi kezdetét. A nemzetközi zsűri elnöke George Miller ausztrál filmrendező, a nyitóest és a díjkiosztó gála házigazdája Laurent Lafitte francia színész lesz.
 
Íme a teljes versenyprogram:

Acquarius (Kleber Mendonca Filho)

American Honey (Andrea Arnold)

Az ismeretlen lány (Jean-Pierre és Luc Dardenne)

Elle (Paul Verhoeven)

Én, Daniel Blake (Ken Loach)

Érettségi (Cristian Mungiu)

From the Land of the Moon (Nicole Garcia)

The Handmaiden (Park Chan-wook)

It’s Only the End of the World (Xavier Dolan)

Julieta (Pedro Almodóvar)

The Last Face (Sean Penn)

Loving (Jeff Nichols)

Ma’ Rosa (Brillante Mendoza)

Neon démon (Nicolas Winding Refn)

Paterson (Jim Jarmusch)

Personal Shopper (Olivier Assayas)

Sierra Nevada (Cristi Puiu)

Slack Bay (Bruno Dumont)

Staying Vertical (Alain Guiraudie)

Toni Erdmann (Maren Ade)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.