// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Olyan árakat alkalmaz egy lakbarendezési üzletlánc Romániában, mintha ez lenne a gazdag és irigyelt Nyugat

// HIRDETÉS

Jóval drágábbak ugyanazok a termékek itt, mint bárhol máshol Európában.

Régi nóta már, hogy egyes nemzetközi áruházláncok egészen más árpolitikát alkalmaznak az egyes országokban, és az is többször fölmerült már, hogy nem az észszerűnek tűnő gyakorlat érvényesül, miszerint a gazdagabb államokban drágábbak a termékek, míg a szegényebbekben olcsóbbak.

Ez igazolódott most be az itt is minden nagyobb városban több boltot is üzemeltető JYSK (ejtsd: jüszk) esetében is.

Az anomáliára egy kolozsvári férfi hívta fel a figyelmet, aki teraszbútort szeretett volna vásárolni.

Ki is nézte a hangzatos nevű Glamsjberg szettet, amit viszonylag borsos áron, 9999 lejért kínálnak.

Mivel kissé sokallta az összeget, utánanézett, mennyibe kerül más országokban, és kiderült: máshol 25-30 százalékkal olcsóbban kínálják.

Hollandiában és Belgiumban például 1500 euróba kerül, ami 7375 lejnek felel meg, míg Bulgáriában 2750 leva, azaz 6922 lej.

Ugyanez a helyzet más termékekkel is.

Talán nem meglepő, hogy a cégnek van minderre magyarázata. Amely a saját szempontjából jogosnak és logikusnak tűnhet.

A sajtó megkeresésére a JYSK romániai kirendeltsége közölte: az árképzés azért nem a lakosság vásárlóerejéhez alkalmazkodik, mivel az áruházlánc költségei sem.

Magyarán: például

az üzlethelyiségek bérleti díja itt az egyik legmagasabb – jóval magasabb, mint Hollandiában, Olaszországban vagy Görögországban.

Márpedig a cég számára a bérleti díjak jelentik a legnagyobb kiadást.

Ráadásul az infrastruktúra pocsék állapota – értsd: kevés autópálya, lassú vasút – a szállítási költségek is jóval magasabbak, mint Európa gazdagabb országaiban.

Őszintén szólva mindez nem biztos, hogy vigasztalja az átlagkeresetből élő ügyfelet, aki a cég áraival szembesül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro