// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Oltási bizonyítványt kapnak azok, akik beoltatják magukat a koronavírus elleni vakcinával

// HIRDETÉS

Hiszen az immuntást várhatóan bizonyítani is kell majd. Az oltási kampány december 27-én indul.

Egyre több információ lát napvilágot az immár kézzel fogható közelségbe kerülő koronavírus elleni oltási kampányról: most például az is kiderült, hogy a beoltottak oltási bizonyítványt kapnak majd a vakcina megkapásakor.

Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora szerdán este elmondta, az oltási központokban oltásra jelentkező személyek számára kiállított igazoláson szerepel majd az oltás időpontja, a vakcina típusa, valamint a szériaszám és a szállítmány megjelölése is rákerül.

Az orvos szerint az igazolás olyan jellegű lesz, mint az amit a kórház elhagyásakor kapnak a páciensek.

A román és angol nyelvű igazolást papíralapon és elektronikusan is lehet kérni.

Elsősorban arra szolgál majd, hogy ha valakinél mellékhatások lépnek fel, vissza lehessen követni, hogy hol és milyen vakcinát kapott.

Gheorghiță azt mondta, hogy jelenleg nincs napirenden korlátozások bevezetése azokkal szemben, akik nem oltatják be magukat.

A hangsúly viszont itt a jelenlegen van, hiszen például a világban már van rá példa, hogy bizonyos szolgáltatásokat az oltáshoz kötnek: több légitársaság is jelezte például, hogy jövőre csakis olyanok szállhatnak majd fel a gépekre, akik bizonyítani tudják, hogy beoltották őket.

Úgyhogy egyáltalán nem kizárt, hogy néhány hónapon belül bizonyos szolgáltatók nálunk is azt mondják: a pecsétes papír nélkül még a kávézó teraszára sem lehet majd leülni.

De persze nem ezért ajánlott beadatni az oltást, hanem azért, hogy minél többen immunisak legyenek, és végre minden korlátozást elfelejthessünk.

Egyébként a várakozások szerint az oltási kampány – a várhatóan karácsony után megérkező első, szimbolikus jellegű tízezer adag vakcinával – december 27-én kezdődik, és a járványkórházak személyzetének tagjai lesznek az elsők, akik megkapják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro