// 2026. november 7., szombat // Rezso
Femme Fatale

Olaszok és jordániaiak kaptak hajba egy temesvári szórakozóhely előtt – vasárnapi hírek

// HIRDETÉS

Három nap alatt több mint 10 millióan látták az álhírt a TikTokon, miszerint Románia belép az ukrajnai háborúba. Szikladarab csapódott egy Kürtös felé tartó vonat mozdonyába.

A legjobb barátságok veszekedéssel kezdődnek

„–Tudja, jóember, hogy a verekedés, úgy látszik, éppolyan rendszeres és célszerű tudomány, mint a harcászat?
– Mindig arra kell vigyázni, hogy maga üsse az elsőt, felség. Ez nagyon fontos." (Rejtő Jenő)

Nemzetközi balhé tört ki szombat este egy temesvári szórakozóhely előtt, amelyben öt férfi, három olasz és két jordániai állampolgár volt érintett. Ha máris a konfliktust kiváltó okokat firtatnák és első blikkre a szerelemféltés ugrott volna be, akkor jó helyen kapiskáltak, ugyanis állítólag egy nő személye vezetett a fizikai agresszióhoz.

// HIRDETÉS

Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy az olaszok ütötték a jordániaiakat, vagy utóbbiak verték a taljánokat. Nem, a helyzet ennél egy fokkal bonyolultabb.

Kezdetben két olasz állampolgárságú férfi keveredett szóváltásba, majd dulakodni kezdtek. Kisvártatva még egy olasz és a két jordániai is a küzdőtérre lépett. Azt nem tudni sajnos, hogy milyen erő- és nemzetiségi viszonyok sorakoztak fel egymás ellen, mint ahogy azt sem, ki vitte be az első ütést.

A csetepaté még tartott, amikor valaki tárcsázta a 112-es segélyhívószámot, és a rendőrség hamarosan a megérkezett a klubhoz. A hatóságoknak sikerült lecsillapítani az indulatokat, majd megkérték a feleket, hogy fáradjanak be az őrsre.

A nyomozókkal való beszélgetés után kiderült, hogy egy nő miatt volt vita a két férfi között. A békéltető tárgyalások végül teljes sikerrel zárultak, a kihallgatások után egyik férfi sem akart feljelentést tenni a másik ellen.

Mi már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy végül kit választott a nő?

Álhír-őrület a közösségi médiában

Az Expert Forum (EFOR) civil szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt napokban kilőttek a közöségi oldalakon a pánik- és káoszkeltésre alkalmas dezinformációs tartalmak. Az EFOR elemzője, Sorin Ioniță elmondta, hogy a legfelkapottabb álhír Romániának az ukrajnai háborúba való beavatkozása volt.

„Nincs mozgósítás a román hadsereg ukrajnai beavatkozására! Ez egy szélsőséges csoport téveszméje, amely káoszt és erőszakos tüntetéseket próbál kelteni, és manipulálni a közvéleményt”

– hangsúlyozta a szakértő.

A szervezet szerint csak december 6–8. között több mint 230 álhírt közvetítő videót tettek közzé a TikTokon, ezeket mintegy 10,5 millióan nézték meg. A videók egy jól szervezett kampány részét képezik, amelynek célja a fiatalok és tartalékosok állítólagos mozgósításáról szóló riasztó narratívák terjesztése.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az ügyben a védelmi minisztérium is megszólalt. A szaktárca megerősítette, hogy az interneten keringő állításokkal ellentétben nem indult toborzási kampány fiatalok vagy tartalékosok Ukrajnába küldésére. A közösségi médiában terjesztett, katonai technikáról készült felvételek valójában a december 1-jei katonai ünnepségen készültek.

A minisztérium elítélte a dezinformációkat és hangsúlyozta, hogy azok egy manipulációs kampány részét képezik, amelynek célja a pánik és a bizonytalanság előidézése.

„Călin Georgescu valószínűleg már nem része a játéknak, de a dezinformációba való befektetés folytatódik”

– tette hozzá Sorin Ioniță, utalva a szélsőséges csoportok által szervezett dezinformációs kampányra, amelynek célja szerinte a társadalmi kohézió aláásása.

Emlékeztetett, hogy továbbra is hatalmas erőforrásokat pumpálnak a román fiatalok és tartalékosok Ukrajnába való küldéséről szóló narratíva népszerűsítésébe, amely kapcsán azt mondta az elemző, hogy nem más, mint egy újrahasznosított üzenet a Moldovai Köztársaságból.

Az EFOR ugyanakkor éberségre hívta fel az állampolgárokat, hangsúlyozva az információk alapos ellenőrzését és a nem biztonságos tartalmak terjesztésének elkerülését.

Rolling Stone

Szünetelt a vasúti közlekedés vasárnap hajnalban Orsova és a Cserna-völgye között, mivel egy a vasúti pálya menti hegyről lezúduló sziklatömb megrongálta a Bukarestből Kürtős irányába haladó vonatszerelvény mozdonyát.

A mozdonyvezetők rémálmait megtestesítő balesetben használhatatlanná vált a mozdony áramszedője, míg a szélvédő betört. Ráadásul a felsővezeték is elszakadt, valamint egy tartóoszlop is kettétört, ezért nem volt lehetséges pót-villanymozdonnyal folytatni az utat.

A CFR közleménye szerint a területen dolgozó vasúti személyzetnek köszönhetően újraindult a közlekedés, igaz, egyelőre dízelvontatású mozdonyokkal. A legfontosabb viszont, hogy a balesetben senki nem sérült meg, az ijedtségen kívül nagyobb baj senkit nem ért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro