Jogerős ítélet született róla.
Sokan már biztosan meg is feledkeztek róla, hogy Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egykori szépreményű elnöke és miniszterelnöke csúnya plágiumügybe keveredett még nyolc évvel ezelőtt, amikor a Nature című tudományos kiadvány arról írt: a nemzetközi jog témájában írt doktori disszertációjának jelentős része plágium.
Nos, most a legfelsőbb bíróság ismét eszünkbe juttatta, kimondta ugyanis, hogy tényleg plagizált, ezért joggal veszítette el a doktori címét.
Egy időben ez volt az egyik legfőbb közéleti téma, olyannyira, hogy Ponta 2014-ben bejelentette: lemond a doktori címéről, hogy aztán egyszer majd ismét nekifusson a megszerzésének.
Aztán kiderült: az ígéret szép szó, de a doktor még szebb, ezért aztán amikor az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) 2016-ban megállapította, hogy valóban plágiumról van szó, és ennek nyomán Mircea Dumitru akkori oktatási miniszter visszavonta a doktori címét, Ponta bírósági kereset révén próbálta meg érvényteleníttetni a miniszteri döntést.
Ennek az ügynek a végére került most pont: a legfelsőbb bíróság hétfőn jogerősen elutasította Ponta kerestetét, amelyben a miniszteri rendelet megsemmisítését kérte.
Ezzel helyben hagyta a bukaresti táblabíróság 2017-es ítéletét.
Egyben lehetőséget adva Pontának, aki azóta már Pro Románia néven saját pártot alapított, hogy becsületes úton is megszerezze a doktori titulust.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, hogy az 50 és 65 év közötti, a reálgazdaságban foglalkoztatott népesség aránya magasabb legyen, mint jelenleg, jelentette ki vasárnap este Ilie Bolojan.
Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.