Közben az is kiderült: imádunk plázába járni és költeni a pénzt, mintha nem lenne holnap. Bukarestben tízezren demonstráltak Románia európai jövőjéért.
Romániában az emberek átlagosan 3,5 órát töltenek el a plázákban és átlag 370 lejt költenek el egy látogatás alkalmával – derül ki egy friss felmérésből, amit a Reveal Marketing Research piackutató cég készített városi és városkörnyéki reprezentatív mintán.
Az elemzésből kiderül, hogy a látogatók 55 százaléka hetente legalább egyszer elmegy egy plázába. Ez csökkenést jelent 2024-hez képest (akkor ez az arány 59% volt), viszont a 370 lejes elköltött összeg elég jelentősen, 50 lejjel nagyobb, mint egy évvel korábban. Szintén nőtt a plázákban eltöltött idő is, ez 2024-ben 2 óra és 36 perc volt.
Az emberek legnagyobb arányban a plázák boltjait látogatják (87%), a hipermarketben vásárolnak (52%), és az étteremrészlegen vagy kávézókban fogyasztanak (48%).
A legtöbb pénzt, átlagosan 389 lejt a Felnőtt&Család kategóriába sorolt 36-45 éves korosztály költi egy plázalátogatás alkalmával. Az Igényesként meghatározott 26-35 éves korosztály költi a legkevesebbet, átlagosan 324 lejt.
A legtöbb időt az X-generáció (+46 évesek) töltik plázában, a legkevesebbet az Igényesek.
A látogatók 58 százaléka férfi, 52 százaléka nő. A plázázás alkalmával vásárolt legnépszerűbb áruk a női ruhák (65%), a hipermarketek termékei (60%), a lábbelik és táskák (56%), valamint a parfümök és kozmetikai termékek (52%).
Crin Antonescu, a PSD-PNL-RMDSZ kormánykoalíció elnökjelöltje elkezdett kampánygesztusokat tenni a magyarok felé. A múlt héten ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, ahol többek között kenyeret vásárolt egy boltban, és nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire tiszteli a magyar közösséget, amelynek a hagyományai és a kultúrája gazdagítja Romániát.
A szeretethullám aztán március 15-én a magyar nemzeti ünnepen is folytatódott, Antonescu üzenetben köszöntötte a magyar közösséget, kiemelve, hogy Románia az itt élő magyaroknak is hazája, és hogy mennyire tiszteli őket. Még magyar mondatok is megjelentek a Facebook-üzenetében (itt írtunk róla). Vagyis elkezdte a választási kampányt.
Na de Victor Ponta is elkezdte a kampányt. A PSD-ből kizárt, az elnökválasztáson függetlenként induló korábbi miniszterelnök az eddigi jelek szerint úgy számol, hogy a Călin Georgescu jelöltségének visszadobása után megzavarodott szuverenista táborból sokan fognak rá szavazni, ezért a kampányhúzásait is ezt figyelembe véve tervezi el. Például szuverenista üzeneteket fogalmaz meg, a Trump-féle MAGA-sapkára hasonlító piros baseball-sapkát hord „Románia az első helyen”-felirattal.
Ponta vasárnap szintén Facebook-bejegyzésben támadta Crin Antonescut a magyarokra vonatkozó üzenetei miatt. A politikus az alkotmány első cikkelyét idézi, miszerint Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.
Aztán arra reagál, hogy Antonescu, vagy ahogy Ponta utalt rá: „egy elnökjelölt”, aki a Hargita és Kovászna megyei „magyar nemzetiségű román állampolgárok” szavazatait próbálja megszerezni, azt mondta: megszoktuk a Székelyföld létezésének gondolatát.
– szögezte le Victor Ponta, aki szerint Románia oszthatatlan és egységes állam, amelyben tiszteletben tartják a kisebbségek jogait.
– írta.
A világban egyre fontosabb a nemzeti identitás, Románia elnöke pedig az alkotmány legfőbb garantálója kell, hogy legyen, aki csak Romániát és a románokat teszi az első helyre – írta Ponta.
Több ezren – a szervezők szerint több mint tízezren – vettek részt szombat este egy békés demonstráción Bukarestben. A megmozdulást több mint negyven civil szervezet szervezte, köztük az EuRoManifest, a Declic, és A Korrupció öl.
A demonstráció célja az volt, hogy kifejezze a résztvevők elköteleződését az iránt, hogy Románia jövőjét az EU-ban és a NATO-ban látják. A megmozduláson felolvasták a Kiáltvány Európáért című szöveget, amit eddig több ezren írtak alá, és amely kifejezi Románia elköteleződését a demokrácia és az európai értékek iránt.
Az esemény koreográfiájaként a részt vevők színes papírlapokat világítottak meg a telefonjaikkal, és egy kék mezőben fehér szívet formáltak. Háttérzeneként az EU himnusza, az Örömóda szólt, de elénekelték a román himnuszt és az 1990. júniusi, Egyetem-téri tüntetések dalát, a Csavargók himnuszát is.
A 17 órakor kezdődött demonstráció nem sokkal 20 óra után ért véget incidensek nélkül. Viszont a rendőrség több személynél tiltott tárgyakat talált, négy esetben vizsgálat indult és kiszabtak összesen 6500 lej értékű pénzbírságokat is. A megmozdulás környékén a rendőrség néhány Georgescu-támogatót is azonosított.
Hasonló demonstrációk zajlottak – bár lényegesen kevesebb résztvevővel – Nagyváradon, Temesváron és Iașiban is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.