// 2024. október 4., péntek // Ferenc
PSD

Nocsak: börtön járhat azért, ha nem hajlandó eltartani a szüleit

Egy új törvénytervezet beterjesztői nem lacafacáznak.

Igencsak szigorú eszközökkel erősítené a szülők és gyermekeik közötti családi kötelékeket egy 73 honatya – elsöprő többségük a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártban politizál – által benyújtott törvénytervezet: akár börtön is járhat azért, ha valaki nem hajlandó eltartani a szüleit.
 
A Generációk közötti hála törvénye bombasztikus címet viselő törvénytervezet indoklásában azzal érvelnek, hogy a mai romániai társadalomban az annak alapját képező család egysége és a családon belüli szolidaritás folyamatos támadásnak van kitéve.
 
Ez alatt többek között a munkaerő elvándorlását, illetve az elhagyott idősek nagy számát értik, de azt is, hogy a szülőket diszkriminálja az a tény, hogy ők kötelesek gondját viselni gyermeküknek, de ez fordítva nem érvényes.
 
A tervezet értelmében
 
a nagykorú, munkaképes gyermekek kötelesek eltartani munkaképtelen, anyagi támogatásra szoruló szüleiket.

Ha erre nem képesek, akkor a kötelezettség az unokákra vagy a dédunokákra hárul.
 
Amennyiben nincs írott szerződés, végrendelet, amely ezt szabályozná, akkor arról a feleknek kell megállapodniuk békés úton.
 
A tartásdíj összegét a bíróság állapítja meg, és havi fix összeget jelent, megállapításakor pedig figyelembe veszik a gyerekek anyagi helyzetét. Az összeg egyébként sem haladhatja meg az annak kifizetésére kötelezett személy jövedelmének egyötödét.
 
A tartásdíj kifizetésének megtagadása vagy elmulasztása hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztést vonhat maga után.

Mit is mondjuk: eredeti elképzelés ez arról, hogyan kell szavatolni a szeretetet a családtagok között. 
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro