// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nincsen más ebben a cikkben, csak egy este és Cseh Tamás

// HIRDETÉS

A Dalnok feltámadt Kolozsváron, és mi is vele együtt.

A történet úgy kezdődik, hogy volt egy koncert Kolozsváron, 1990. február 24-én. Nem, a történet valójában úgy kezdődik, hogy volt egy koncert 1973-ban, a budapesti Huszonötödik Színházban: itt lépett fel Cseh Tamás első zenekarával, az Ad Libitum együttessel.

Ugyancsak velük zenélt azon a bizonyos, ma már történelmi jelentőségű hangversenyen, amelyet napra pontosan 25 évvel ezelőtt tartottak a Kolozsvári Magyar Opera színpadán. Az első olyan esemény volt ez a forradalom után, amelyen magyarországi előadó lépett a kincses város közönsége elé. Felemelő élmény lehetett, maga Cseh Tamás azt írta róla naplójegyzeteiben: „Így kéne mindig énekelni. Ritka ártatlan szeretet, ilyen tapsot még életemben nem hallottam.”

Ezt a koncertet „játszották újra” most az Operában, a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Cseh Tamás Archívum Alapítvány szervezésében – bár voltak jelentős különbségek a két előadás között. A '90-es koncerten például nem vett részt az aktuális magyar miniszterelnök felesége, a mostanin viszont igen. Lévai Anikó, aki – mint kiderült – az esemény kezdeményezője volt, igricek, prédikátorok és próféták szellemi utódának nevezte Cseh Tamást, nehéz időkben ő mondta ki az igazságot - nem a sorok között, hanem a sorokban. Bereményi Géza és Csengey Dénes soraiban.

Ha tekintetbe vesszük, hogy rajta kívül Szép Gyula operaigazgató, Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár elnöke, illetve Hanák Gábor, a Cseh Tamás Archívum vezetője is felszólalt, nyugodtan kijelenthetjük, hogy 25 évvel ezelőtt kevésbé fesztív körülmények közt lehetett elénekelni a Munkásszállót vagy az Illegalitásbant – de hát az emlékkoncertek természete már csak ilyen.

És most jön a lényeg: maga a produkció. Amire az Ad Libitum együttes vállalkozott, az mission impossible, és ezért jár nekik a kalapemelés. Róluk van szó:

▪ Márta István – billentyű, gitár, vokál

▪ Novák János – ének, cselló, gitár

▪ Kecskeméti Gábor – fuvola, vokál

▪ Bornai Szilveszter – tangóharmonika, vokál

Arról beszélek, igen, hogy Cseh Tamás-koncert benyomását kelteni Cseh Tamás nélkül istenkísértés. Ezt egykori zenésztársai tudják a legjobban, jelzi ezt a színpadi térelrendezés is: egyikük sem tolakodik a középpontba, körbeülnek, mintha meghagynák középen a helyet annak, akinek itt kéne lennie, ha nem távozott volna a magyar és mindenféle indiánok örök vadászmezejére 2009-ben.

Kicsit nehezen is indul be a muzsikálás, megilletődött a hangulat, és hiányzik a gitár, melyet Novák és Márta csak néha-néha kapnak kézbe, aztán a Váróteremnél az is megérkezik, A 100. éjszakán mi is ott vagyunk, A 74-es évnél facsarodik a szív, a Micsoda útjaim tárárárámja pedig már úgy szól, mintha ő maga is lelépett volna a huszonöt évvel ezelőtti archív felvételekről, amelyek megszakítják az élő műsort. És talán ott is van: az ifjú Cseh András édesapja egyik legkevésbé ismert dalát, az oroszos ritmusú Esténként a kiskocsmábant nyomja el, kicsit esetlenül, de meggyőzően.

És az egész koncertben ezek az „esetlenségek” a leginkább megragadó pillanatok: a zenészek időnkénti csetlés-botlása, az improvizatív mozzanatok, a kikacsintás, Bereményi ironikus-érzelmes

" target="_blank">szoboravató dalátirata, a grimaszok, a bohóckodás a vége felé – mindez mélyen emberi és nagyon csehtamásos. 

Ilyenkor mintha tényleg megjelenne a színpadon valaki, aki addig csak hiányként volt jelen, hogy felemelje azt a magányos gitárt, amely ott hever Márta István mellett a színpadon. Aztán előlépjen vele a rivaldafénybe, és – ha már pont Kolozsváron maradt ki a műsorból – eljátssza mondjuk ezt: Jó reggelt, Corvin Mátyás, szavahihető, jó reggelt, szép Zsuzsánna, pompás az idő.

(Címlapfotó: Lepedus-Sisko Péter)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro